Orvosokat tartóztattak le a gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos csalás ügyében

Gazdaság Helyi hírek Ország Rendőrség

Három orvost és két cégvezetőt tartóztattak le gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos ügyekben – tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben szerdán az MTI-vel.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2022 novemberétől gyógyászati segédeszközöket gyártó cégek vezetőivel és a velük kapcsolatban álló orvosokkal szemben nyomoz bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt. A nyomozók néhány hete razziát tartottak az ország több pontján – így Szegeden is -, és újabb orvosokat, cégvezetőket hallgattak ki gyanúsítottként.

Az ügyészség többek között indítványozta három orvos és két cégvezető letartóztatását, az elsőfokú bíróság azonban közülük három gyanúsítottal szemben bűnügyi felügyelet rendelt el, kettőt pedig szabadlábra helyezett.

Még két szegedi orvost fogtak el a gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos csalás ügyében

Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen, mivel álláspontja szerint mind az 5 gyanúsított esetében fennállnak a letartóztatás törvényi indokai, különösen a bizonyítás befolyásolásának veszélye. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék osztotta a főügyészség álláspontját, helyt adott az ügyészi fellebbezésnek, és az elsőfokú döntéseket megváltoztatva elrendelte mind az 5 gyanúsított letartóztatását – közölte a Fővárosi Főügyészség.

Nyitókép: police.hu