Nyaklánckitépő ellen emelt vádat az ügyészség

Rendőrség

A vád szerint a vádlott az utcán, aluljáróban és tömegközlekedési eszközön is támadott meg a nőket azért, hogy a nyakukból az arany nyakláncot kitépje.

A vádirat szerint a vádlott – egy 22 éves férfi – 2019 májusa és júliusa között összesen négy nőt támadott meg ő maga, vagy vett részt az elkövetésben; a cél az volt, hogy a kiszemelt sértettek nyakából az arany nyakláncot – két esetben társával együtt – megszerezze.

A vádlott egy XIV. kerületi áruház mélygarázsának bejáratánál, egy XIV. kerületben közlekedő HÉV szerelvényen, valamint egy IX. kerületi aluljáróban követte el a vád szerinti bűncselekményeket. Utóbbi esetben, az alujáróban a vádlott bűnsegédként vett részt az elkövetésben oly módon, hogy ismeretlen társa szakította ki a sértett nyakából az ékszert, a vádlott pedig tudott erről, jelenlétével támogatta, majd együtt menekültek el a helyszínről.

A vád szerinti negyedik esetben, szintén egy ismeretlen társával, az utcán támadtak rá egy nőre. A sértett a XV. kerület, Rákos úton, a járdán sétált a férjével. A vádlott és társa követni kezdte őket, majd eléjük léptek, és a vádlott szemből, egy hirtelen mozdulattal kitépte a sértett nyakából a nyakláncát, majd társával együtt elmenekült a helyszínről.

Az elkövetési érték mindösszesen több mint 500.000 forint.

A többszörösen büntetett vádlottal szemben a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség 4 rendbeli üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, nemesfémre elkövetett lopás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. Az ügyészség vele szemben fegyházbüntetés kiszabását és közügyektől eltiltást, továbbá a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárását is indítványozta a vádiratban. A vádlott jelenleg más ügyben kiszabott jogerős büntetését tölti.

A felvételen az egyik elkövetés látható.