Szomszédháború Debrecenben, machete is előkerült

Rendőrség

Összekaptak a szomszédok, nagyobb baj is történhetett volna.

A rendőrség eddigit adatai szerint az egész azzal kezdődött, hogy szerdán, 15 óra 30 perc körül

C. Csaba Debrecenben, egy dombostanyai utcában átment a szomszédjához és őt többször megütötte. A 17 éves R. József ekkor elővett egy bozótvágó kést, és kétszer ráütött a másik férfire.

Az elsődleges orvosi vélemény szerint mindketten könnyű sérüléseket szenvedtek.

A rendőrök a bejelentést követően a helyszínre mentek és elfogták a feltételezett elkövetőket, akiket ezt követően előállítottak. A nyomozók őket kihallgatták, amely során beismerő vallomást tettek. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya velük szemben súlyos testi sértés bűntett kísérlet, valamint R. Józseffel szemben felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.