Curtis kisfia, Andónisz, becenevén Doni nemrég ünnepelte második születésnapját, a bulijára azonban Judit, Curtis új párja nem mehetett el.
Curtis és exfelesége, Krisztike úgy állapodtak meg ugyanis, hogy a kisfiuk nem találkozik Curtis új párjával. Krisztike úgy gondolja, amíg nem igazán komoly a kapcsolat kisfia édesapja és új párja között, addig kisfiuknak nem kell őt megismernie. Így Curtis párja sem Doni születésnapi buliján, sem a keresztelőjén nem vett részt.
A Blikknek nyilatkozva a pár egyik ismerőse elmondta, hogy az ünnepségeken az egész család ott volt, leszámítva persze Juditot, Curtis szerelmét.
Hiába tudja mindenki, hogy Curtisnek új kedvese van, ilyenkor olyan, mintha ez az egész nem létezne. Persze, senki nem akar beleszólni, ez az ő dolguk, de már több mint egy éve együtt vannak Judittal, kulcsuk van egymáshoz, és teljesen egyértelmű, hogy szeretik egymást, komolyan gondolják a kapcsolatukat
– fogalmazott az ismerős.
Curtis maga is úgy gondolja, ez így van jól, hiszen így állapodtak meg Krisztikével. Hogy ehhez Judit mit szól, azt még maga Curtis sem tudja, mert – ahogy azt az 1 Kanapé című műsorban korábban már elmondta – nem szoktak erről beszélni.