Szeged, Munkácsy-kiállítás, kiállítás, festmény, kultura, múzeum, Móra Ferenc Múzeum

Fotózkodás Munkácsy stílusában – Idén is kitelepül a SZIN-re a Móra-múzeum

Helyi hírek

Idén is kitelepül a Szegedi Ifjúsági Napokra a Móra Ferenc Múzeum. Augusztus 28-31. között a középpontban a Munkácsy-kiállítás fog szerepelni: a fesztiválozók Munkácsy-hangulatban fotózkodhatnak, valamint Munkácsy-arcképet is készíthetnek.

Ebben az évben is átköltözik a Tisza túloldalára a Móra Ferenc Múzeum. A Szegedi Ifjúsági Napok ideje alatt minden nap várják a fesztiválozókat a múzeum standjánál a Civil Faluban. Idén a főszerepben Munkácsy Mihály lesz az éppen látható Munkácsy-kiállítás kapcsán. Így például Munkácsy-korabeli jelezekbe bújhatnak és fotózkodhatnak a fesztiválozók, valamint egy kis segítséggel akár a legendás festő arcképét is megrajzolhatják.

Emellett a Romani Design Art tárlathoz kötődően textilmintákat is tervezhetnek a résztvevők, melyek felkerülnek majd a Móra Ferenc Múzeum Facebook oldalára és weblapjára is. Szintén ehhez a divatkiállításhoz kapcsolódóan Frida Kahlo ihlette hajpántokat is felpróbálhatnak az érdeklődők a múzeum munkatársai segítségével.

Idén sem marad el a már megszokott kvíz: a Móra-múzeum aktuális kiállításaihoz kapcsolódó kérdésekre kell válaszolniuk a fesztiválozóknak. A helyes megfejtők között pedig Munkácsy-belépőjegyeket sorsolnak majd ki.

(Móra Ferenc Múzeum közleménye)

Fotó: Frank Yvette