Idén is folytatják azt a kertségi fejlesztési programot melynek költségvetése ötmilliárd forintot tartalmaz. Ennek a pénznek jelentős részét közlekedésfejlesztésre fordítják majd – nyilatkozta az önkormányzati médiának Papp Viktor, a Fidesz-KDNP debreceni frakcióvezetője hétfőn.
A politikus beszámolójából kiderült, hogy az ötmilliárd forintból nagyfelületű útjavításra több mint 1,35 milliárd, a lakosság által kezdeményezett szilárd burkolattal nem rendelkező útépítésre több mint 500 millió, útstabilizációra pedig 150 millió forint körüli pénz megy majd. Járdaépítésre és felújításra is szánnak 156 millió forintot 2023-ban.
Papp Viktor arról is beszámolt, hogy idén befejezik a Csárda utca negyedik ütemének építését, de elkészül a Barakonyi utcán zajló munka is.
Újabb trafipaxot telepítenek a debreceni kertségekbe
A közlekedésbiztonság fokozása érdekében hat millió forintért telpítenek fix trafipaxot, melynek helyét a rendőrséggel való egyeztetés után véglegesítik. Továbbá hozzákezdenek a közvilágítási rendszer LED-es fejlesztéséhez.
A politikus iemelte, hogy a költségvetésből 55 millió forintot költenek játszóterek felújítására és új terek kialakítására is. A lakótelepek sem maradnak ki. Folytatódik a lépcsőfelújítási program. Erre 25 millió forintot áldoz a városvezetés.
A panelprogramról is szó esett melyről bővebben korábbi cikkünkből tájékozódhatnak: