Tiszavirág Sportuszoda Szeged

Debrecen több mint 3, Szeged csak 1,3 milliárd forint támogatást kap a kormánytól az energiaköltségekhez

Gazdaság Helyi hírek Ország

Támogatást kapnak a megemelkedett energiaköltségekhez a települések – közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel. Ez nem lakosságarányos, nehéz megfejteni, miért alakultak így az összegek, de lehet, hogy vannak még egyenlőbbek…

A közleményben hangsúlyozták, a kormány célja, hogy ebben a helyzetben is a legfontosabb közszolgáltatások működése fennmaradhasson, ezért a korábbi tízezer lakos alatti településeknek adott támogatás után most a tízezer lakos feletti városok és fővárosi kerületek energiaár-emelkedés miatti támogatásáról döntött mintegy 44 milliárd forint értékben.

A települések anyagi helyzete, energiabeszerzési szerződéseik, alapvető intézményeik fűtési, világítási rendszere jelentősen eltérő – írták. Hozzátették: a támogatásért cserébe mindenkitől takarékosságot kérnek, ezért az érintett önkormányzatok tervet készítettek a lehetséges energiamegtakarítási lehetőségekről.

A tájékoztatás szerint Balla György miniszteri biztos és Láng Zsolt kormánybiztos mindenkivel tárgyalt, aki elfogadta meghívásukat az egyeztetésre. Javaslatuk alapján a Miniszterelnökséget vezető miniszter 138 városi és 17 kerületi önkormányzat részére csaknem 44 milliárd forint támogatásról döntött, a települések listája elérhető a kormányportálon – áll a közleményben.

A vidéki nagyvárosok közül messze a legtöbbet, közel 3,2 milliárd forintot Debrecen kapta, Nyíregyháza a második 1,7 milliárddal. Az utóbbinál jóval nagyobb Szegednek csupán 1,3 milliárd jut, a többi, jelentősebb megyeszékhelynél 1 milliárdhoz közeliek összegek: Miskolc 1,24, Pécs 1,04 milliárd forintot kap. Arányaiban Kecskemét is “kedvezményezett” az 1,08 milliárd forinttal, miközben Hódmezővásárhelynek egyetlen forint sem jutott. És Győr is csupán negyedmilliárdot kap, vagyis a kisalföldi városhoz képes Szeged nem igazán panaszkodhat.

Szeged tehát csaknem 1,3 milliárd, egészen pontosan1 299 504 290 forintot kaphat támogatásként, Csongrád-Csanád vármegyében még Makónak, Szentesnek és Csongrád városnak jut, sorban 150, 280, illetve 300 millió forint. A pontos összegeket már tudhatók, az még nem, mikor utalják ki a pénzeket.

Nyitóképen a bezárt Tiszavirág Sportuszoda, fotó: Frank Yvette