A képviselők szeptember 16.-án szerdán értékelik az Ursula von der Leyen vezette Bizottság eddigi munkáját a koronavírus-járvány és a gazdasági válság árnyékában.
Ursula von der Leyen bizottsági elnök az Unió helyzetét értékelő első, szeptember 16.-án 9:15 órakor kezdődő beszédében várhatóan beszámol arról, hogyan csillapította a Bizottság a koronavírus-járvány és a nyomában érkező gazdasági válság hatásait. Az elnök emellett bemutatja a gazdasági talpraállásról, az éghajlatváltozás elleni küzdelemről és az európai szomszédságpolitikáról alkotott elképzeléseit.
A Parlament képviselőcsoportjainak vezetői a beszédet követően értékelik a Bizottság munkáját és elmondják, hogy álláspontjuk szerint mely ügyeknek kellene a Bizottság 2021. évi tennivalói között szerepelni. A Bizottság elnökének válaszát és a képviselőcsoportok viszontválaszát követően a Tanács képviselője is felszólal.
Munkafeltételek a sajtó számára a Parlamentben a koronavírus-járvány okozta helyzetben
A plenáris terem sajtópáholya és a látogatói galéria egy része nyitva áll majd a sajtó előtt a vita alatt. A média akkreditált képviselői továbbra is dolgozhatnak a Parlament területén és igénybe vehetik a létesítményeket a jelenleg érvényes szabályok keretei között, de figyelemmel kell lenniük a távolságtartás szabályaira, ami csökkenti a sajtókonferencia-terem és a sajtóterem befogadóképességét.
Az Európai Parlament épületeiben mindenkor kötelező az orrot és a szájat elfedő maszkot viselni. Az épületekbe belépők testhőmérsékletét ellenőrzik. Az épületekben az újságírók eltávolíthatják a maszkjukat arra az időre, amíg felvételt készítenek (élő bejelentkezés, interjú, stúdiófelvétel).
Háttér
Az Európai Unió helyzetéről szóló évértékelő beszéd kulcsszerepet játszik az Európai Bizottság elszámoltatásában az Unió demokratikusan megválasztott képviselői előtt. A beszéd olyan nagy témákkal foglalkozik, mint például a gazdasági és társadalmi helyreállítás, az éghajlatváltozás, a fiatalok munkanélkülisége vagy a migráció kérdése.
(Words: 253 x Chars: 2010) XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXAz évértékelő beszéd az átláthatóbb és demokratikusabb Unió működésének fontos eleme, és egyben olyan eszköz, amellyel az Unió közelebb kerülhet a polgáraihoz. A beszéd során az előző év legfontosabb lépéseiről és kihívásairól hallhatunk úgy, hogy közben mindvégig az európaiak jogai és a demokratikus folyamatok maradnak a fókuszban.
A legelső évértékelő beszédet 2010. szeptember 7-én José Manuel Barroso bizottsági elnök tartotta.