Szeged, idős, nyugdíjas, Széchenyi tér

Zsigó Róbert: 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt fognak kapni a nyugdíjasok

Gazdaság

A nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt fognak kapni – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn a közösségi oldalán megosztott videójában.

Zsigó Róbert azt mondta: az indokolatlan áremelések ellen minden eszközzel fellép a kormány, és az árréscsökkentés mellé a nyugdíjasok külön segítséget kapnak. “Meghallgattuk az idősek visszajelzéseit és az idősek tanácsát is, és úgy döntöttünk, hogy ezt a támogatást utalvány formájában fogjuk odaadni” – fogalmazott az államtitkár.

Ismertetése szerint a nyugdíjasok egy több címletből álló, papíralapú utalványt kapnak, amelyet őszig fognak kézbesíteni.

Az utalvány beváltható lesz majd vidéki kisboltokban, a nagyobb üzletláncokban, a piacokon és az őstermelőknél is – fejtette ki. Közölte azt is, hogy már készülnek a szükséges jogszabályok, a törvényjavaslatot hamarosan benyújtják a parlament elé, ezt követően kezdődhet majd meg az utalványok gyártása.

Írisz Ingatlanok

Debrecen, Petőfi tér

40 m2-es lakás kiadó
200 000 Ft

Debrecen, Komlóssy utca

97 m2-es lakás kiadó
450 000 Ft

Debrecen, Hatvani István utca

60 m2-es lakás kiadó
250 000 Ft

Debrecen, Bem tér

55 m2-es lakás kiadó
226 000 Ft

Hajdúszoboszló, Damjanich utca

lakás kiadó
1 350 000 Ft