A kormánynak a válságos időszakokat nem kibekkelni kell, hanem cselekedni és enyhíteni a bajt, abból kell kiindulni, hogy Magyarország nem hagyja magát – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, ahol az ukrajnai háborúval kapcsolatban tűzszünetre és béketárgyalásra szólított fel és elutasította a szankciós politikát.
A kormányfő kijelentette: tűzszünetre, béketárgyalásra van szükség az ukrajnai háborúban. A szankciós politika egy lépés a háború felé – fogalmazott. Kiemelte: a szankció gazdasági természetű intézkedés, de ha ennek révén beavatkozik valaki egy konfliktusba, állást is foglal, “lépést is tesz az egyik harcoló fél irányába, azaz a háború irányába”.
Hangsúlyozta: ha Európa a háború részeseként tekint önmagára, akkor egyre mélyebben vonódik be a konfliktusba, ezzel pedig erősödik a minket fenyegető veszély. Jól látszik, hogy lépésről lépésre csúszunk bele ebbe a háborúba; még nem lőnek ránk, de már nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy tényleges hadviselő féllé váljunk – fogalmazott a kormányfő, nagyon veszélyesnek nevezve azt, “amit Európa művel”.
A miniszterelnök leszögezte: Magyarország sose támogatta a szankciós politikát, és ezután sem fogja.
Kiemelte: Magyarország nem engedheti meg magának, hogy minden lépésnél vétózik, “néha el kell engednünk egy-egy dolgot”. Ahhoz viszont “ragaszkodnunk kell, hogy ránk nézve valamilyen más, a magyar érdekeknek megfelelő kivételes szabályt azért kiharcoljunk”. Ezért a szankciók “legpusztítóbb következményei alól Magyarország eddig mindig kihúzta magát” – fogalmazott. Kijelentette, biztos abban, hogy ha lesz kilencedik szankciós csomag, akkor – nagy csaták árán – de el fogja érni, hogy a Magyarország számára létfontosságú kérdésekben, amilyen az atomenergia, mentesítést kapjunk.
A kormányfő szerint a rezsicsökkentéssel és az árstopokkal ellensúlyozni ugyan nem, de csökkenteni tudja a kormány a szankciók negatív hatását. Ehhez a kormánynak van egy eddig tizenegy intézkedést tartalmazó akcióterve. A legutolsó intézkedés a krumpli és a tojás árának meghatározása volt – mondta, hozzátéve, minden termék árát nem határozhatja meg a kormány, mert azzal visszatérne a szocializmus, és összeomlana a gazdaság, de néhány létfontosságú területen ilyen intézkedésekkel lehet segíteni az embereken.