Ady Endre életéről és költészetéről emlékeztek meg a költő-író születésének 140. évfordulója alkalmából szülőházánál a romániai Érmindszenten szombaton.
Az 1990 óta huszonnyolcadik alkalommal megrendezett “zarándokúton” Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke úgy fogalmazott, a költő szülőhelyének gyermekkori és ifjúkori emlékképei – így a hétszilvafa, az avardombok, a krisztuskereszt vagy a szikkadt Kraszna-ágak – egy nagy költészet motívumkincseivé váltak, jelképezték Ady költészetében a saját és a magyarság sorsát.
A késő ősz, a novemberi napok fázós, ködös élményei elkísérték őt egész életében – mondta az ünnepség résztvevői előtt Lezsák Sándor. Szavai szerint tragikus, betegséggel és elillanó szerelmekkel, halálérzettel, örökös háborúsággal terhelt élet jutott Adynak, de ez alkotó élet volt, a váteszi képességekkel megáldott zseni sorstörténete, aki mélyre látott a bonyolult emberi létben éppúgy, mint a magyarságban.
Lezsák Sándor szerint Adyt sokan félreértették, kiragadva költészetéből és életéből azokat a pillanatokat, amire éppen szükségük volt. Nem ismerték, vagy nem akarták észrevenni a kételyekkel küszködő kálvinistát, a folyton háborúzó férfit és a fajtáját ostorozó, de azt mindenkinél jobban szerető és féltő embert – tette hozzá.
Békére és igazságra vágyott, a csalások és a hazugságok fölött – hangsúlyozta az Országgyűlés alelnöke, hozzátéve, az életében esendő és romló Ady helyett a költői nagyságot és a látnoki erőt kell meglátni, ami közkincs és örök értéke a magyarságnak.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hangsúlyozta, a költő kultusza máig él, főleg azért, mert Ady lázadó volt, küldetéstudattal rendelkezett és szenvedéllyel élt.
“Azt vallotta, úgy kell magyarnak lenni a 20. században, hogy a magyarsággal és a magyarságtudattal megértjük a körülöttünk lévő népeket, és ők is meg kell értsenek bennünket” – mondta a szövetségi elnök. Utalt arra, Adyt elfogadták az Osztrák-Magyar Monarchia más nemzetiségű írói, költői és szellemi vezetői is, ez pedig azt mutatja, hogy lázadása és útkeresése megértésre talált.
(Words: 282 x Chars: 2147) XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXAdy Endre új minőséget teremtett az újságírásban, haladó és magyar volt – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Mint mondta, tudta, hogy küldetése van, változtatni akart a világ és a magyar nemzet sorsán, valamint új utakat nyitott a magyar irodalomban.
A koszorúzással egybekötött ünnepségen részt vett Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke és Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja. A programsorozat délután Nagykárolyban folytatódik, ahol a Károlyi-kastély kertjében az Ady Endre és Bölöni Györgyné Marchis Otília nagykárolyi találkozásának emléket állító, egészalakos bronzszobrot leplezik le.