3×3-as kosárlabda: vereséggel kezdett Debrecenben a férfi válogatottunk
A magyar férfi válogatott vereséggel kezdett pénteken a debreceni 3×3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtornán, mivel 21-14-re kikapott Izraeltől.
Debreceni és hajdú-bihari hírek, történések. Albérletek, kiadó és eladó házak, lakások.
A magyar férfi válogatott vereséggel kezdett pénteken a debreceni 3×3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtornán, mivel 21-14-re kikapott Izraeltől.
A szervezők telt házra számítanak a csütörtöktől vasárnapig tartó, debreceni 3×3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtornán, amelyen a magyar női és férfi válogatott is részt vesz.
Új helyszínnel bővült az asztalitenisz-program Debrecenben, a kezdeményezés lényege, hogy a Debreceni Tankerületi Központ iskoláiban tanuló harmadikos diákok testnevelés órán tanuljanak meg asztaliteniszezni. Ebben az évben több mint 1400 gyerek találkozhat a sportággal, a program indulása óta pedig csaknem 10 ezer gyerek fogott pingpong ütőt.
Tizenötödik alkalommal rendezi meg az idén a debreceni Csokonai Színház, a Vojtina Bábszínház és a Drámaírói Kerekasztal a kortárs magyar dráma ünnepét, a Deszka Fesztivált.
A debreceni Mihály-napi vásár hazánk egyik legnagyobb kirakodóvásárára, gyökerei egészen 1405-ig nyúlnak vissza, amikor Luxemburgi Zsigmond király vásártartási jogot adományozott a városnak. Mai formájában 1996 óta, a Böszörményi út és környékén rendezik meg, de azt megelőzően a Nagyerdei körúton, valamint a Csapó és Burgundia utcák övezte területen is vol ilyen. Idén némileg finomítottak rajta a […]
Nyilvános vitára hívta ki Mándi László, a debreceni ellenzéki összefogás polgármesterjelöltje Papp László fideszes polgármestert, aki a június 9-ei önkormányzati választáson igyekszik újabb öt évvel meghosszabbítani mandátumát.
A debreceni fideszes politikus felolvasott néhány “leleplező” információt Kozma Éváról, aki a múlt vasárnapi, Magyar Péter-féle tüntetésen is felszólalt.
Hirtelen, sokat címmel jelent meg a debreceni Tóháti Zsuzsa első verseskötete 2021 és 2024 között írt műveiből.
A több éves hagyománynak megfelelően Debrecen egyéni önkormányzati képviselői 2024-ben újra osztanak egynyári virág és balkonnövény-palántákat a körzetükben élő debreceni lakosoknak.
“A természet immáron negyedik alkalommal költözik be a DKV villamosaira május 10-én”- olvasható Debrecen városának a Facebook-oldalán. Ezt a hagyományteremtő kezdeményezést pedig a madarak és fák napja apropóján rendezték meg az illetékesek. Az ünnepet egyébként a hatályos természetvédelemi törvény szerint mindig az év ötödik hónapjának tizedik napján tartják, ami a Föld napjának testvérünnepe is egyben.