A magyar bajnok Ferencváros hazai pályán 4-3-ra legyőzte az örmény Noah együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulós párharcának szerdai visszavágóján, így kettős győzelemmel, 6-4-es összesítéssel jutott tovább és ősszel biztosan valamelyik európai kupasorozat főtábláján szerepel majd.
A gólgazdag összecsapáson előbb Pesic, majd Joseph góljára is válaszolni tudtak az örmények, a szünet után pedig Zachariassen tizenegyesből szerzett góljára is tudott még reagálni a rivális. A mérkőzést eldöntő találatot Varga Barnabás szerezte.
A Ferencvárosnak még két párharcot kell megnyernie ahhoz, hogy a BL-ben főtáblára kerüljön, ugyanakkor legrosszabb esetben is a Konferencia-liga alapszakaszában folytathatja az ősszel.
A BL-selejtező 3. fordulójában a zöld-fehérekre a Ludogorec vár, miután a bolgár bajnok a gól nélküli első mérkőzés után hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el, majd a hosszabbításban 3-1-re legyőzte a horvát Rijekát, amely kilenc emberrel fejezte be a visszavágót.
Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, visszavágó:
Ferencvárosi TC-FC Noah (örmény) 4-3 (2-2)
Groupama Aréna, v.: Robert Jones (angol)
gólszerzők: Pesic (1.), Joseph (12.), Zachariassen (52., 11-esből), Varga B. (74.), illetve Ferreira (7.), Matheus Aias (22.), Grgic (71.)
sárga lap: Raemaekers (36.), illetve Boakye (18.), Thorarinsson (29.), Sualehe (88.), Hambardzumjan (95.)
Továbbjutott: a Ferencváros, 6-4-es összesítéssel.
Ferencvárosi TC:
Dibusz – Gartenmann, Raemaekers, Szalai G. – Makreckis (Cadu, 92.), Tóth A., Ötvös, O’Dowda (Nagy B., 92.) – Levi (Zachariassen, a szünetben), Joseph (Maiga, 78.) – Pesic (Varga B., 64.)
Noah:
Cancarevic – Boakye (Oshima, 73.), Silva, Muradjan, Thorarinsson (Sualehe, 85.) – Eteki (Ulad Omar, 73.), Sangare – Ferreira, Manveljan (Hambardzumjan, 85.), Grgic – Matheus Aias (Jakolis, 60.)
A ferencvárosi szurkolók már a kezdő sípszó előtt megteremtették a kiváló hangulatot a csaknem teltházas Groupama Arénában, és már az első percben gólnak tapsolhattak.
Az örmények szellős középpályáját nagyon simán játszotta át a Tóth Alex, Joseph kettős, utóbbi passzából pedig Pesic volt eredményes.
A bekapott gól nem szegte a vendégek kedvét, akik stabilizálták a játékukat és hamar egyenlítettek: a zöld-fehér védelem mögé hajszálpontosan begurított labdát Ferreira passzolta Dibusz kapujába.
Perceken belül érkezett viszont a válasz a Ferencváros részéről, a harcosan futballozó Tóth beadását Joseph bólintotta öt méterről védhetetlenül a kapuba. A folytatásban több helyzet is adódott a hazaiak előtt, gólt viszont a szünetig csak a vendégek szereztek, amikor egy gyors ellentámadás végén a nagyszerű ütemben középre gurított labdát Matheus Aias passzolta Dibusz lábai között a hálóba.
Fordulás után hamar visszavette a vezetést az FTC, a Joseph által kiharcolt büntetőt Zachariassen értékesítette.
A folytatásban lendületben maradt a hazai együttes, újfent voltak gólszerzési lehetőségei, de az örmények kapuját nem sikerült bevenni. A rivális ugyanakkor a hajrához közeledve megint izgalmassá tudta tenni a meccset, egy balról érkező beadásra Grgic robbant be jó ütemben, a vetődő Dibusz pedig a fejes után már csak a saját kapujába tudta ütni a labdát.
Nem sokáig örülhetett viszont a maroknyi örmény szurkolótábor, a 10 perccel korábban csereként pályára küldött Varga Barnabás ugyanis egy szép támadás végén nagyszerűen lőtte ki a jobb alsó sarkot 13 méterről.
A hajrában az örmény együttesnek már nem maradt ereje az újabb egyenlítésre, így a Ferencváros kettős győzelemmel lépett tovább.