Szűcs Tamás DVSC

Szűcs Tamás a Loki szezonjáról: sok nehézségünk volt, de a végén jól sült el a dolog

Sport

Szűcs Tamás, a Debreceni VSC és az U21-es labdarúgó-válogatott játékosa a hatékonyságát szeretné növelni a következő bajnoki szezonban.

“Hosszú volt ez az idény, ami az első felnőtt szezonom volt. Sok nehézségünk volt, de a végén jól sült el a dolog és sikerült bennmaradni az NB I-ben a DVSC-vel” – értékelte szezonját a 20 éves támadó az M4 Sportnak.

Az elmúlt idényben 30 bajnokin és két Magyar Kupa-mérkőzésen 2370 percet játszott Szűcs, aki három gólt szerzett.

Elmondta, úgy érzi, ez nem rossz teljesítmény, de szeretne a következő szezonban még hatékonyabb lenni, több gólt szerezni és gólpasszt adni.
Számára három mérkőzés marad emlékezetes a szezonból: a Zalaegerszeg elleni 4-3-as és a Ferencváros elleni 5-4-es hazai siker, valamint a Fehérvár elleni utolsó meccs, amelyen kiharcolta a bennmaradást a Debrecen.

Szűcs az utánpótlás-válogatottat illetően kifejtette, sokkal több van bennük, mint azt a két utolsó találkozón elszenvedett vereségek mutatják. Hangsúlyozta, ki kell javítani a hibáikat és meccseket kell nyerni az Eb-selejtezőkön.