A Nemzeti Sport információi szerint hétfőn Magyarországra érkezik a DVSC új vezetése, valamint a klub kispadjára kiszemelt spanyol vezetőedző is.
A klubvezetés hétfőn hivatalosan bejelentette, hogy Hayk Hovakimyan távozik a klubtól, miután lejárt a szerződése. A 31 éves örmény szakember az elmúlt három évben sportigazgatóként, majd nemzetközi igazgatóként dolgozott a debreceni egyesületnél.
A portál szerint a héten további fontos bejelentések várhatók Debrecenben. A DVSC új vezetőedzője is megérkezik, akit előreláthatólag szerdán mutatnak be hivatalosan. Ekkor kezdi meg a csapat a nyári felkészülést, amelyet június 22-től egy kéthetes ausztriai edzőtábor követ. Az új tréner Nestor El Maestrót váltja, akivel a klub múlt héten közös megegyezéssel szerződést bontott.
A Nemzeti Sport információi szerint az új szakmai stáb tagjaival együtt Debrecenbe érkeznek a Five Eleven Capital munkatársai is – a cég tavasszal szerzett kisebbségi tulajdonrészt a klubban. A játékoskeret kialakításáért várhatóan Carlos Jiménez lesz felelős, aki korábban a spanyol Real Betis akadémiáján dolgozott, mint az utánpótlás scouting részlegének vezetője. Jelenleg a Five Eleven Capital játékosmegfigyelési részlegét irányítja, és ő tárgyalhat a DVSC új igazolásairól is.