Orbán Viktor és Garancsi Isrván

Garancsi István egy forintért eladná a Fehérvár FC-t

Sport

Garancsi István, a labdarúgó NB I-ből búcsúzott Fehérvár FC tulajdonosa egy forintos vételárért felajánlotta a klubot Székesfehérvár városának.

“A szerepvállalásom kezdete óta kollégáimmal a transzparens klubműködés kialakításával biztosítottuk a sikeres szereplés feltételeit (bajnoki címek, nemzetközi szereplés). Mindez igaz a munkaszervezeten túl a szponzori és a tao-pénzek felhasználására is”

– írta a klub honlapján közzétett nyílt levélben Garancsi, hozzátéve: az NB I-es szerepléshez minden feltételt biztosított.

“Azonban a sportban nemcsak a sikereket kell kiélvezni, hanem a nehézségekkel és a kudarcokkal is meg kell küzdeni. Évek óta próbálok motivált maradni, miközben minden meccsen minősíthetetlen stílusú szurkolói kritikát kell hallgatnom”

– emelte ki a Cser-Palkovics Andrásnak, Székesfehérvár polgármesterének címzett levélben a tulajdonos.

“Korábbi és mostani bejegyzésedből is egyértelműen kiderül, hogy megítélésed szerint a sikerek elmaradása, a gyenge szereplés kizárólag a tulajdonos hibája. Sem tőled, sem a szurkolóktól nem hallottam sportszakmai kritikákat, csak a tulajdonos személye és tevékenysége volt mindig a probléma” – fogalmazott Garancsi, hangsúlyozva: a jövővel szeretne foglalkozni.

“Ismételten felajánlom a városnak a klubot egyforintos vételár fejében.”

A nyílt levél kitért rá, a Merkantil Bank Liga 2025/26-os idényére jövő péntekig kell nevezni.

“Én a fent leírtak miatt ezzel kapcsolatban már nem kívánok döntést hozni, ezért javaslom az adásvételi szerződés mielőbbi megkötését” – írta Garancsi.

A Fehérvár FC búcsúja az élvonaltól szombaton vált biztossá azzal, hogy saját közönsége előtt 3-0-ra kikapott a Debrecentől, ezzel az utolsó előtti, 11. pozícióban zárta a pontvadászatot.

Aznap este Cser-Palkovics András arról írt a közösségi médiában, hogy “a sok sikeres esztendő, bajnoki címek, kupagyőzelmek, nemzetközi sikerek után az utolsó három-négy idényben kívülről is látszott, hogy valami nem működik”.

“Nehéz most higgadtnak maradni, mert a szurkolók joggal érezhetik úgy, hogy becsapták őket. Becsapták évekkel ezelőtt, amikor elvették a csapat nevét, hiszen akkor azt ígérte a tulajdonos az akkori főszponzorral, hogy erre a minőségi szintlépés miatt, a folyamatos dobogós helyezések és a nemzetközi kupa miatt van szükség. Az ígéret szép szó, de sajnos ez az ígéret nem lett betartva”

– fogalmazott a városvezető.

Leszögezte, egy labdarúgóklubot jól működtetni csak a jó gazda gondosságával és bizony elkötelezettséggel, sőt, szenvedéllyel lehet.

“Neki kell döntenie, hogy ezt érzi-e magában és vállalva a felelősséget újra komolyan veszi azt, vagy ha nem, akkor meg kell találnia azt, aki ezt a klubot a jövőben tőle átveszi”

– írta Cser-Palkovics András.

“Tudom, új tulajdonost találni nem egyszerű, de ha és amennyiben ezt a döntést hozza, akkor bízom abban, hogy mihamarabb talál egy olyan, szenvedélyesen futballszerető érdeklődőt, akinek van jövőképe, elképzelése, akinek nyugodt szívvel lehet átadni a Vidit.”

A jövőre tekintve kiemelte:

a klub az önkormányzatra – a stadion működtetése és az utánpótlás támogatása tekintetében -, “ahogy eddig, úgy a jövőben is számíthat”.

A Videoton Holding Zrt. csütörtökön jelentette be: hozzájárult ahhoz, hogy a székesfehérvári labdarúgócsapat ismét a Videoton néven szerepeljen.

Ezt a nevet először 1968 és 1993 között használta, majd több változatban 1995 és 2005, valamint 2009 és 2018 között is ezen a néven szerepelt.

A klub neve a 2018/19-es idényben MOL Vidi FC volt, 2019 óta pedig Fehérvár FC-ként indult az élvonalban.