Amos Youga, a CSZKA Szófia egykori közép-afrikai középpályása mindenben megegyezett a DVSC vezetőségével, és a fizetése hasonló lesz, mint amennyit a bolgár csapatnál keresett – írja a helyi Tema Sport.
A lap szerint Youga közel áll ahhoz, hogy aláírjon a magyar Debreceni VSC csapatához, amelyet a CSZKA korábbi edzője, Nestor El Maestro irányít. Emlékeztetnek,Yougát már a nyáron száműzték az első csapatból, és Tomiszlav Sztipics irányítása alatt a tartalékok között kellett edzenie és játszania.
Alekszandar Tomás érkezésekor még felmerült, hogy visszahozzák a csapatba, de a játékosok egy része – különféle okok miatt – nem fogadta el őt a kollektíva részeként. Ennek ellenére a korábbi vezetőség kedvence nem akarta elhagyni a CSZKA-t, mivel a szerződése 2026 nyaráig szólt. Az utóbbi napokban azonban a felek közeledtek egymáshoz, amihez hozzájárult az is, hogy Youga tárgyalni kezdett a Lokival. Így november 29-én végül közös megegyezéssel felbontották a szerződését.
Nestor El Maestro, aki a múlt hónap közepén vette át a Debrecent, jól ismeri a Franciaországban nevelkedett játékos képességeit, hiszen második CSZKA-s időszaka alatt (2023 augusztusa és 2024 áprilisa között) már együtt dolgoztak. Youga még csapatkapitány is volt a brit állampolgárságú szerb irányítása alatt. A 41 éves edző eddig nem tudta jelentősen javítani a Debrecen formáját, amely – említi a lap – a Levszki csapatát 2009-ben a Bajnokok Ligája rájátszásában, illetve a Litekszet 2010-ben az Európa Liga azonos szakaszában búcsúztatta. El Maestro irányítása alatt a Loki eddig egy 2:2-es döntetlent ért el a sereghajtó Kecskemét ellen, és 3:1-es vereséget szenvedett a Diósgyőrrel szemben, miközben a csapat a tabella utolsó előtti, 11. helyén áll.
Amos Youga már járt Magyarországon, hogy tárgyaljon a Debrecen képviselőivel. A lap értesülései szerint sikerült megállapodnia egy olyan fizetésről, amely hasonló ahhoz, amit a CSZKA-nál kapott.
Fotó: temasport.com





