Közel három hónapja nem nyert a DVSC meccset a bajnokságban, és már a negyedik edzőjét fogyasztja el a szezonban, ha beleszámoljuk Dombi Tibiék két sikeresebb beugrását is.
Azonban két biztatóbb produktummal a válogatott szünet után egy ideálisnak mondható ellenféllel, a tökutolsó Kecskeméttel játszott az új edzői stáb által felkészített Loki hazai pályán. Bár voltak jobb periódusok a mérkőzésen, de csak egy pontot értünk el, ami nálam vereséggel ér fel, így aludva rá egyet, ismét véleményt formálok a helyzetről, ebben a naptári évben talán utoljára.
A vasárnap késő délutáni időpont ugyan nem igazán volt nézőcsalogató, de több olyan szurkolóval is találkoztam, aki kíváncsi volt az új stábra, és az általuk játszatott taktikánkra, így rászánták az idejüket, a pénzüket, és dacolva az elemekkel, kilátogattak a találkozóra, amelyre alig több mint kétezer-ötszáz fő volt kíváncsi.
A bíró az egykor az év játékvezetőjének megválasztott Bognár Tamás volt, aki mára már nem igazán tud régi fényében tündökölni. Ezt többször tapasztalhattunk az első félidőben is a vitás szituációk és az előnyszabályok megítélésénél. Nem ezen múlott, bár bosszantó dolgok voltak ezek is.
Talán alakulhatott volna másképp
Talán történhetett volna másképp is az összecsapás. Nestor El Maestro egy 5-4-1-es formációban küldte a pályára az övéit, a kezdőben nem kapott szerepet Dzsudzsák Balázs, Szuhodovszki Soma és Szécsi Márk sem, de kezdett viszont hosszú idő után először az örmény válogatott Zhirayr Shagoyan és Jorgo Pellumbi is.
Az első gólt a Loki szerezte meg, amikor is Bárány Donát zsinórban a harmadik gólját érte el a szezonban. Ferenczitől jött a gólpassz, és játszi könnyedséggel befordult két védő mellett, Kersák pedig tehetetlen volt a lapos lövésével szemben. Hosszú idő után a lelátón is felcsendült a szurkolók által skandált klasszikus a Bárány beb*szta, ekkor nagyon jó érzés volt a Lokinak szurkolni.
Az örömünkbe azután hamar üröm vegyült, mivel az egész meccsen nagyon élő Lukáccsal nem tudtunk mit kezdeni. Az ex-miskolci lövései és cselei után látszott, hogy igen ingatag lábakon áll a védelmünk, és Megyeri klasszisa sem volt elég, hogy kivédekezzük mindezt. Jött Pálinkás a 29. percben és egy kapufáról visszapattant labdát kapura lőtt, ami egyik védőnk lábán megpattanva a kapunkba kötött ki. A “Szegény embert még az ág is húzza” mondás pedig idén tökéletesen igaz ránk, ami ennél a gólnál látszódott a legjobban.
A bekapott gól után hiába fújt ébresztőt a közönség, nem hatott a fiúkra, de kérdőre vonták a cégvezetőt, Makray Balázst többször is a drukkerek a kialakult helyzetért. A félidőben a meleg tea és a perec is fogyott, és didergő szurkolók csak abban reménykedhettek velem együtt, hogy talán betuszkolunk egy gólt, és hosszú idő után újra győzelmet ünnepelhetünk.
Lukács góljára Szuhodovszki válaszolt
A második félidőben azonban folytatódott minden, ugyanúgy, ahogy az első játékrészben, a passzolgatások és labdavesztések váltották egymást, majd jött az 54.percben a hidegzuhany Lukács révén, aki egy csúsztatott fejes után megetette az egész védelmünket, és kilőtte a kapu jobb oldalát. A gól után pedig jött az az epizód, amit a Blagojevics-éra vége felé már megszokhattunk. Az állóháború nem megfelelő menedzselése, vagyis a felállt védelem elleni szituációban egész egyszerűen muszáj javulnunk. Hiába játszottuk ki ziccerre, de kecsegtető pozícióból leadott fejeseink mind Dreskovic és Bárány esetében is erőtlenek voltak és középre mentek, ami Kersáknak valójában csemege volt.
Aztán a 80. percben a korábban beállt Dzsudzsák-Szudovszki páros utóbbi tagja fejjel mattolni tudta a vendégek kapusát Ferenczi beadásából, így végül egy pontot megmentettünk. Ennek azonban megmondom őszintén, hogy nem tudok tiszta szívből örülni. Ez mindössze a tizedik (!) megszerzett pontunk ősszel, ami édeskevés, és hozzánk méltatlan. Csapatunkon pedig átok ül, hiszen ha a tök utolsó Kecskemétet sem sikerült megvernünk, akkor mégis kit tudunk? Félő az is , hogy lassan a maradék bizodalmunk és a kedvünk is elszáll, már ami a meccsre járást illeti.
Van még javítanivaló bőven
A mérkőzés embere könnyedén lehetett volna Ferenczi is, hiszen a két gólpassza miatt dicsérhető lenne, de ezt a teljesítményt sajnos értelmetlen passzolási és helyezkedési hibákkal lerontotta hátul. Látva ezt a kilencven percet is, újfent megállapítható, hogy neki nem a védelemben kellene játszania, amivel szerintem nem én találtam fel a „spanyolviaszt”. Ez pedig a jelenlegi vezetőink sara, hogy nem tudtak legalább az ő helyére egy normális bevethető embert igazolni.
Vélhetően egy Achilles-sarokkal kevesebb lenne a hátsó alakzatunkban. A védekezésünkön márpedig illdomos lenne javítani, mivel a látva a sorsolásunkat, jön a Diósgyőr elleni idegenbeli meccs, majd következik a két fővárosi gigász és egy kellemetlen zalai túra, így a végén könnyedén kinézhet egy tökutolsó helyezés is a téli szünetben.
Az a legborzasztóbb, hogy az első meccse után Nestor nem köntörfalazott, és elmondta, hogy mindenben javulni kell és az ő filozófiáját maximum csak a tavaszi szezonkezdetre lehet talán nyomokban felfedezni. Szerintem most jött rá igazán, hogy milyen vastag fába is vágta a fejszéjét. Nagyobb gond ezen kívül, hogy lassan három hónapja képtelenek vagyunk nyerni, ami már példátlan szerintem a DVSC történetében, és ez nagyon is aggasztó. Aki pedig azt gondolta a klubnál, hogy az újabb edzőváltás azonnali megoldást jelent, az nagyon téved, hiszen itt nem kizárólag a „madámmal” voltak gondok, hanem egyes beosztottjaival is. Így amit már fentebb írtam, jogosan hangzott el a rigmus a drukkereink szájából:-„Nézd, mit csináltál! Makray, nézd, mit csináltál!”
– Faragó László –
