Idestova körülbelül egy hónapja fogalmazódott meg bennem, hogy a Loki idei zuhanórepülése kapcsán a gondolataimat megosztom a nagyközönséggel. Aztán nem tagadom, elég sokat kivártam, mert egyrészt kíváncsi voltam, hogy hol fogunk állni majd az utolsó válogatott szünet alatt. Másrészt pedig nem szerettem volna meggondolatlanul vagdalkozni.
A hétvégén pedig jön a válogatott szünetben kinevezett új vezetőedzőnk, a szerb-angol Nestor El Maestro első mérkőzése egy ízig-vérig kiesési rangadóval az utolsó helyezett Kecskemét ellen. Mi ez, ha nem egy hatpontos tétmeccs? Ez nem az a klasszikus beharangozó cikk lesz, csupán egy szubjektív vélemény a jelenlegi helyzetről.
Nem Blagojevics volt a hibás
Kezdetben megmondom őszintén, még azt hittem, hogy valóban csak egy ésszerűnek tűnő edzőváltással (Az ok a szerb vezetőedző és a csapat közti megfáradt viszonyként lett tálalva.) és Máté Csabáék színrelépésével egy csapásra minden meg fog változni, de csalódnunk kellett.
Gondolhattuk, hogy az újpesti lélektelen, „edzőbuktatásszagú” produktumnál rosszabb már nemigen történhet a csapattal. De történt, ami alaposan mellbe is vágta a szurkolókat, miután a Máté vezette stábbal csak egy kupasikert tudtak jegyezni a Békéscsaba ellen Dzsudzsákék, míg a bajnokságban öt zakó jött zsinórban.
Az ősi rivális Nyíregyháza elleni fájdalmas idegenbeli vereséggel pedig megindultunk ősszel a lejtőn, ami után nem volt megállás. Majd hiába hangoztatta az egyik vezetőnk a nyírségi vereség utózöngéjeként magyarázva a díszes bizonyítványt, hogy huszonöt évente egy ilyen meccs belefér, de egy rivális szomszédvári rangadó kapcsán ilyet lekommunikálni a nyilvánosság előtt úgy gondolom, több mint meggondolatlanság. Majd az 500 forintos, bűnbocsánatot jelképező jeggyel az MTK ellen sem sikerült elérni a kellő hatást. Sokkal inkább nevetségesen sült el az egész, köszönhetően a nagy fogadkozásoknak és az emberelőnyben benyelt vereségnek a Nagyerdőn.
Tibike, a mi tűzoltónk!
Egyedül amiatt mondhatom csak szerencsésnek magam, hogy a paksi “erődemonstrációt” nem láttam élőben a Nagyerdeiben, hiszen külföldön tartózkodtam a meccs időpontjában. (Ezt az összefoglalót egyébként a mai napig nem is volt lelkierőm végignézni.) Ezért aztán a válogatott szünettel együtt bő egyhavi focimegvonás után legfrissebb meccsélményem a Győr elleni hazai bosszantó, de igazságos ikszünk volt, és az azt megelőző FTC elleni bravúrpont a Groupamában, amit az ügyeletes tűzoltóvá avanzsáló Dombi Tiborral a kispadon ért el a csapat.
A debreceni klublegenda sikerességének záloga a csapaton belüli respektjében és lazaságában keresendő, valamint abban, hogy ő a nyakas cívisek számára is ideális ember, hiszen a mi kutyánk kölyke, és ismeri a helyi viszonyokat. Ezért aztán ez a beugrása is összességében sikeresnek nevezhető, mivel a Mezőkövesd elleni kupakudarcot leszámítva vállalható eredményeket értek el a piros-fehérek dacára a nem éppen optimális keretösszetételünknek. Makray Balázs cégvezető egy interjúban el is ismerte, hogy talán hibáztak az igazolásoknál, hiszen csak egy adott stílushoz passzoló játékosokat hoztak. Ígérete szerint azonban télen igyekeznek univerzális játékosokat szerződtetni, akik több poszton is bevethetőek lesznek. Kérdés, a klub büdzséje mennyire lesz arra alkalmas, hogy ilyen típusú, és nem túl sérülékeny játékosok érkezzenek a Hajdúságba.
Hovakimyan felelőssége?
A nem éppen optimális keretösszetétel kapcsán az azóta már felfelé bukó örmény Hayk Hovakimyant lehetne a leginkább felkérdezni. Az tudvalevő, hogy a csapat nyáron alaposan kicserélődött, miután tíz új játékos is érkezett. Ami kritika ezzel kapcsolatban, hogy közülük egyedül Szűcs Tamás tudta csak megvetni a lábát stabilan a kezdőben. Ellenben egyik nagy értékünk, Hamzat Ojediran Lens-ba eladása után úgy fest, nem sikerült megfelelően pótolni a középpályánkon keletkező tátongó lyukat a brazil Victor Bragaval. Miképpen továbbra sem oldódott meg a cívisek két gyenge pontjának (szélsőhátvéd és a csatárposzt) az orvoslása sem, ami már egy ideje beszédtéma, és sok bosszúságot okoz eme felismerés hétről hétre a szurkolóknak. Erre mondhatná is az azóta nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatónak átkeresztelt derék örmény, hogy van több játékosunk is arra a pozícióra. Ja, csak éppen sérültek jelenleg is, ami annyit ér, mint halottnak a csók.
Besült igazolások és a karma
Jó példa lehet erre Kusnyír és Thor esete, mert az ő visszatérésükkel minőségbeli javulás lehetne ezeken az említett posztokon. Csakhogy a legfrissebb hírek szerint a visszatérésükre maximum tavasszal lehet esély, hiszen a klub honlapján friss megjelent cikk alapján kereken nyolc játékosunk szerepel a maródi státuszban, amelyen ők is rajta szerepelnek és ráadásul mindkettőt nemrég megműtötték újfent.
Addig is kénytelenek vagyunk nézni a szélsőhátvéd Ferenczi baklövéseit, csakúgy, mint a Nyíregyháza ellen. Láthatjuk továbbá a közönségkedvencünknek, Bárány Donátnak a szélmalomharcát a védők gyűrűjében. Ezen kívül a nyáron érkezett Batik Bencével sem kötött valami jó vásárt a Loki, hiszen sokadik sérülését szenvedte el, és a jó pedigrével érkező kroáttal, Neven Djurasekkel is eddig úgy fest, hogy alaposan befürödtünk.
Ezek után kérdem én, hogy milyen orvosi vizsgálatok mellett lett leigazolva utóbbi két játékos? De mondhatnánk egy korábbi ”ámokfutását” is Hayknak, amit ugyan nem sínylett meg a klub, de nem kellett sok hozzá. Tavalyelőtti bronzos szezonban Hrabina elküldésével egy szem kapusunk volt már csak, Megyeri Balázs, aki aztán meg is sérült a győri kupameccsen, és kis híján portás nélkül maradtunk, de szerencsére még időben észbe kapott és gyorsan leigazoltua Kovácsot és Milosevicset. Miként a két klublegendánkkal szembeni nem éppen fair eljárása is alaposan felkorbácsolta a szurkolók idegeit, miután Varga József után Bódi Ádámot is kiebrudalták a csapatból, akik meg sem álltak Kazincbarcikáig. A karma pedig annak rendje és módja szerint le is csapott, mert a barcikaiak vezetik a másodosztályt, míg a Loki jelenleg közelebb van az NB2-höz, mint az élvonalhoz.
Karmester nélkül vagyunk
Végül nem hagyhatjuk ki a vesszőfutás kapcsán a csapatkapitányunkat, Dzsudzsák Balázst sem, akinek jó formája korábban nagyban meghatározta a csapat teljesítményét. Nagyobb gond azonban, hogy idén már igencsak meglátszik rajta a tartós formahanyatlás mellett az, hogy a megkopott gyorsaságán túl a labdáinak többsége finoman szólva sem túl pontos, míg a lövéseinél is rendre blokkolnak a védők. Nem ártana, ha mielőbb beismerné érdemei teljes elismerése mellett, hogy többet tudna segíteni az utolsó félórában beállva a Lokomotívnak, mintha egy teljes meccset végigküszködne különösebb eredmény nélkül. Magyarul a paksi mintához igazodva, Böde Dánielhez hasonlóan szűken mérnék neki a perceket csak nagy kérdés, ezt mennyire képes elfogadni a válogatottsági csúcstartónk.
Summa summarum: látva a tabellát, szégyenszemre a tizenegyedik, azaz kieső helyen szerénykedik a hétszeres bajnokcsapat, így aztán talán nem ördögtől való ötlet, hogy a huszonnegyedik órában vagyunk. Csak reménykedni tudunk benne, hogy ez a váltás úgy fog elsülni, mint két éve Szrdjan esetében történt, és akkor a Maestro is megdicsőülhet.
– Faragó László –
