A rendőrök egy autó átvizsgálása során közel 60 gramm tiltott szert találtak. A debreceni sofőrt előállították és eljárást indítottak vele szemben.
A hajdú-bihari egyenruhások a 4808-as úton láttak el szolgálatot, amikor megállítottak egy gépkocsit kedd délután. A jármű vezetője zavartan viselkedett, és kiderült az is, hogy nincs jogosítványa. A rendőrök gyanúja hamar beigazolódott, ugyanis az autó átvizsgálásakor közel 60 gramm kábítószergyanús növényi származék került elő a kesztyűtartóból.

A 34 éves férfit előállították, a droggyorsteszt pozitív értéket jelzett. A Debreceni Rendőrkapitányság a sofőr ellen kábítószer birtoklása és járművezetés bódult állapotban bűncselekmény miatt büntető, míg engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást indított.





