Internetes agresszió miatt indítottak büntetőeljárást egy 48 éves debreceni nő ellen, miután a közösségi médiában fenyegető kommentet írt a miniszterelnökkel kapcsolatban – közölte honlapján a rendőrség.
Nem ez az első eset, hogy kormányzati szereplőket fenyegetnek az interneten keresztül, vagy gyűlöletkeltő megjegyzések jelennek meg politikusokról a közösségi médiában. A rendőrség minden ilyen esetet komolyan vesz, és azonnal intézkedik az elkövetők felkutatására, hogy megelőzzék a súlyosabb tragédiákat.
Ez történt július 29-én is, amikor feljelentés érkezett a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájához (KR NNI), mert egy felhasználó egy közösségi oldalon megosztott videó alatt a következő kommentet írta:
“8 mm megoldaná, mint anno Romániában … ne élvezzék azt, ami nem az övéké.”
Mivel a bejegyzés egyértelműen a miniszterelnök ellen irányult, a KR NNI kiberbűnözés elleni szakemberei azonnal megkezdték a nyomozást. Néhány órán belül azonosították és elfogták a kommentelőt, egy 48 éves debreceni nőt.
A nő lakásán házkutatást tartottak, elektronikai eszközeiről adatmentést végeztek, továbbá egy gáz-riasztófegyvert, valamint több éles lőszert és töltényhüvelyt is találtak.
Az előállítást követően internetes agresszió elkövetésével gyanúsították meg. Kihallgatása során elmondta, nem tudta, hogy kommentjével bűncselekményt követ el. A hatóságok jelenleg szabadlábon hagyták, az eljárás folyamatban van.
Mit mond a törvény?
2024-től a Büntető Törvénykönyv (Btk.) új tényállása alapján az internetes agresszió büntetendő cselekménynek minősül. A jogszabály szerint:
“Aki nagy nyilvánosság előtt elektronikus hírközlő hálózat útján olyan kifejezést, ábrázolást vagy kép- és hangfelvételt használ vagy tesz közzé, amely beazonosítható személlyel vagy személyekkel szembeni erőszakos halált okozó, vagy különös kegyetlenséggel elkövetett büntetendő cselekményre irányuló szándékot vagy kívánságot fejez ki, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
A rendőrség továbbra is kiemelt figyelmet fordít az ilyen típusú online fenyegetések kezelésére.
(Via)