A nyomozók látókörébe került egy 43 éves debreceni férfi, akire egy szervezett akció keretében, éppen kábítószer-átadás közben csaptak le szeptember 17-én. Az autójában 73 gramm, alufóliába és tégelyekbe porciózott, droggyanús anyagot találtak és foglaltak le – közölte a rendőrség május 28-án.
Az is kiderült, hogy a díler korábban megkérte 35 éves ismerősét, hogy az eladásra szánt kábítószert a lakásában tárolhassa, ahol további 83,9 gramm tiltott anyagot, illetve pénzt is találtak.
A nyomozók kábítószer-kereskedelem miatt vették bűnügyi őrizetbe a 43 éves terjesztőt, míg a barátjának bűnsegédként kell felelnie. A rendőrök az ügy teljes körű felgöngyölítése során több fogyasztót is azonosítottak.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az eljárást befejezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.