A DELTA Program keretében a debreceni vasútállomáson és annak környékén ellenőriztek a rendőrök múlt hét pénteken.
Az egyenruhások több mint 200 embert igazoltattak és több járművet is átnéztek. Egy autót a Petőfi téren állítottak meg a járőrök, a sofőr ruhájából 7 gramm marihuána, illetve 7 gramm kristály került elő. A férfi utasait is ellenőrizték, kiderült, hogy egyiküket körözték, azonban a kábítószergyorsteszt csak a vezető szervezetében jelzett pozitív értéket. A nyomozók kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki gyanúsítottként a 33 éves járművezetőt a rendőrkapitányságon.
Az összehangolt akcióban összesen 45 rendőr vett részt, jelen voltak a Készenléti Rendőrség és a társszervek munkatársai is.