Körözött kamiont azonosítottak az egyenruhások csanádpalotai határátkelőn

Kamionnal szállítottak kábítószert Magyarországra

Rendőrség

Jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelme miatt emeltek vádat Zalában három ember ellen, akik Spanyolországból kamionnal csempésztek marihuánát és kokaint Magyarországra – közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.

Jánky Judit közleménye szerint a más ügyben jelenleg letartóztatásban lévő elsőrendű vádlott és a bűnügyi felügyelet alatt álló másodrendű társa 2022 májusában ismerkedett meg egymással Spanyolországban, amikor a fővádlott még szökésben volt a vele szemben szintén kábítószer-kereskedelem miatt folyó büntetőeljárás idején.

Találkozásuk során felvetette ismerősének, hogy marihuánát és kokaint szeretne Magyarországra juttatni, a szállításhoz pedig megbízható embereket keres.

A másodrendű vádlott ezer euró közvetítői díj ellenében beszervezte egy magyar kamionos ismerősét, aki fuvaronként kétezer euró fejében vállalta a kábítószer rendszeres Magyarországra juttatását. Megegyezésük alapján a kábítószert úgy vette át a kamionos, hogy személyesen nem találkozhatott az elsőrendű vádlottal.

A társaság 2022. július és november között hat alkalommal, esetenként legalább tíz kilogramm marihuánát hozott be Magyarországra, egy alkalommal pedig még egy kilogramm kokaint is.

A bűnös tevékenységük során külön erre a célra tartott mobiltelefonokon, három népszerű csevegőalkalmazáson keresztül kommunikáltak egymással, a szállítmány célba juttatásához az elsőrendű vádlott egy nyomkövető eszközt is használt, a telefonokat és a SIM-kártyákat pedig időközönként le is cserélte.

A kábítószer-kereskedelmi hálózatban részt vevő másodrendű vádlottnak az volt a feladata, hogy a Magyarországra csempészett szállítmányokat Budapesten egy meghatározott helyen a nyomozás során ismeretlenül maradt személynek átadja.

A több milliós haszonra szert tevő bűnbanda tagjai által szállított kábítószer jóval meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát.

Akkor érték tetten őket, amikor 2022 novemberében Tornyiszentmiklósnál 16 kilogramm marihuánát és egy kilogramm kokaint próbáltak Magyarországra behozni.

(Words: 248 x Chars: 2035) XXXXXXXXXXXXXXX
XXXXXXXXXXXXXXX

A Zala Vármegyei Főügyészség a három férfi ellen jelentős mennyiségű kábítószerre forgalomba hozatallal, bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat.

(MTI)

Kezdőkép: illusztráció.