“A DK mind a 106 körzetben indít jelölteket, mert tudjuk, hogy van sokszázezer olyan ember, aki kormányváltást akar, de sosem fog egy jobboldali pártra szavazni” – közölte rövid Facebook-videójában Dobrev Klára, a párt elnöke.
Úgy véli, a baloldaliaknak és liberálisoknak is szüksége van politikai képviseletre. Dobrev azt mondta, garanciát adna nekik, hogy ő foggal-körömmel fog harcolni az általuk képviselt értékrendért.
Magyar Péter szerint a DK is a Fidesz által pénzelt álellenzékhez tartozik
Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz “győzelmi” tervét.
A kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre és az alig látható politikai pártokat igyekeznek futtatni a propagandában, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát. Nem fog sikerülni.Mindenki látja már, hogy azon politikusok és “szakértők”, akik a nem létező harmadik útról kamuznak, azok, akik ötödször is a külön indulás szükségességéről beszélnek, ahelyett, hogy dolgoznának, egyértelműen Orbán Viktor hatalomban tartásáért küzdenek. Ne legyenek illúzióink, rengeteg pénzért teszik ezt és cseppet sem érdekli őket a hazánk sorsa.Szerencsére egyre többen látják be, hogy azzal tesznek a legtöbbet a jelenlegi korrupt, embertelen hatalom elzavarásáért, ha 2026-ban félreállnak a változást akaró magyarok milliói útjából. Nekik tisztelet jár.
A Fidesz hatalmi érdekeit kiszolgáló szatellit pártok felett pedig majd ítéletet mond a magyar nép és a történelem 2026-ban. Oda kerülnek, ahova valók
– reagált Dobrev Klára bejelentésére a Tisza Párt elnöke.