“A ma esti, budapesti GrecsóHrutka előadást »tematikus változások miatt« lemondták a szervezők” – közölte kedden délelőtt Grecsó Krisztián.
Az író és Hrutka Róbert a Millenárison, a Művészkert programban léptek volna fel. Helyettük két csillagászati témájú beszélgetés (Ember az űrben, Leszünk-e marslakók), valamint a “Hogyan tudnék élni nélküled?” című film került a programba – írta meg a 444.
A lemondás időzítése különösen figyelemre méltó: néhány napja jelent meg ugyanis Grecsó Krisztián “Apám majorsága” című írása az Élet és Irodalomban, amely a hatvanpusztai telexes drónfelvétel kapcsán született. Ebben többek között így fogalmazott:
“Az én édesapámnak is volt gazdasága, nem értem, mi baj vele, ha más édesapjának is van olyan. (…) Éppen úgy, ahogy én is, ő is az apja helyett dolgozik, mert a komor sajtó szerint az apja, aki elvállalta ezt a bitang nagy gazdaságot, oda se bagózik rá, ezért a miniszterelnök úr a hátán viszi az egészet, és rengeteg idejét elviszi a veteményes, a magaságyások, hiszen pénze nincsen kertészre, cselédre, ezt a nyilvános vagyonbevallásából minden józan magyar ember tudja. Nem is értem, hogy az ország ügyei mellett mikor jut idő etetni a szürkemarhát meg a zebrákat.”
Hrutka Róbert pedig azok közé a zenészek közé tartozik, akik szerepeltek Deutsch Tamás hírhedt “mocskosfideszező” listáján. Ugyanezen a listán volt a Tusványoson szivárványos zászlót lengető Margaret Island és ByeAlex is, akiknek augusztus 20-án, az állami ünnepséghez kapcsolódó koncertsorozatban indoklás nélkül mondták le a fellépését.
Sopronban pedig a Punnany Massif szerződését bontották fel, miután a zenekar egyik tagja tusványosi koncertjén “népszabadságos” pólót viselt. A 444 információi szerint a “spórolásból meghozott” döntés végül 1 millió forintjába került a városnak, ekkora kötbért kellett ugyanis fizetniük a zenekarnak.