Az MVM Zrt. körülbelül 8,5 milliárd forintot költött reklámokra közel két év alatt, ebből 30 millió forintot influenszerekre fordított a cég.
A 24.hu megpróbálta kideríteni, kik azok a hazai ismert személyiségek, akik részesültek a pénzből.
A társaság tájékoztatása szerint az MVM kizárólag tudományos, energetikai ismeretterjesztő, illetve CSR (társadalmi felelősségvállalási) témákban működött együtt influenszerekkel 2023-ban és 2024-ben. Mint írták, a 2023-as MVM Future Talks tudományos talks show-hoz több influenszerrel is szerződtek, akik “edukációs posztot vagy kisfilmet” készítettek, amit saját felületeiken is megjelenítettek – írja a lap.
A videókért ennyi pénzt kaptak az alábbi tartalomgyártók:
- Abosi Barna – 1 449 275 forint,
- Bazsó Gábor – 724 637 forint,
- Magyarósi Csaba – 1 449 275 forint,
- Ördög Nóra – 1 449 275 forint,
- Osbáth Norbert (PamKutya) – 1 449 275 forint,
- Till Attila – 724 637 forint,
- Wossala Rozina – 1 449 275 forint.
Magyarósi Csaba 2023-ban több nemzetközi energetikai projektet is bemutatott YouTube-csatornáján, erre további 2 millió forintot kapott. Rákóczi Ferenc pedig az MVM Edison startup-verseny kapcsán posztolt, amiért cserébe 322 ezer forint ütötte a markát.
Az MVM fizetési listáján 14 influenszer szerepelt az említett két évben, közülük volt, aki a Maldív-szigeteken, Szingapúrban vagy épp Los Angelesben készített kisfilmet közpénzből. A hazai celebekkel és influenszerekkel kötött szerződések pontos részleteit nem tudni, az MVM nem adta ki azokat a lapnak nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva. És ha ez még nem lenne elég: a tartalmak gyártására a NER kedvence, Balásy Gyula cége, a Lounge Event Kft. két év alatt 166 millió forintot kapott.
Fotó: Facebook/MVM Future Talks