Szexi nő prostituált

Szexvideó miatt rúgták ki az óvodavezetőt Ostffyasszonyfán

Ország

A Nyugat.hu birtokába jutott egy felvétel, amelyen az ostffyasszonyfai óvoda vezetője intim, szexuális tevékenység közben látható. A portál értesülései szerint a videó nemrég rövid időre nyilvánosan is elérhetővé vált az egyik közösségi oldalon.

A lap frissítése szerint a felvételt feltehetően maga az intézményvezető osztotta meg véletlenül.

Az ügyben a helyi önkormányzat vizsgálatot indított, majd július 29-én, kedden este rendkívüli testületi ülést tartottak Ostffyasszonyfán. Az ülés egyik napirendi pontja az óvodavezető további sorsa volt. A megbeszélés végén a vezető munkaviszonyának megszüntetéséről döntöttek.

A történtekről az önkormányzat az alábbi hivatalos közleményt juttatta el a portálhoz:

“Ostffyasszonyfa Község Önkormányzata a rendelkezésére álló 15 napon belül megvizsgálta az óvoda vezetésével kapcsolatos eseményt, a belső vizsgálat során megtette a szükségesnek tartott lépéseket. A testület a tegnapi napon pedig a gyermekek, az intézmény és a település érdekében, az ügy jellegére tekintettel a megfelelő döntést meghozta. A képviselő-testület bízik abban, hogy sikerül megnyugtató helyzetet teremtenie az óvodai közösségben. Az önkormányzat az ügyet lezártnak tekinti, a továbbiakban nyilatkozni nem kíván!”

írta Ács Attila polgármester a Nyugat.hu megkeresésére.