Az a magyar-ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Orbán Viktor hozzátette: mivel magyar-ukrán kettős állampolgárról beszélünk, az áldozat a mi közösségünkhöz tartozik, nemcsak a szó kulturális, nemzeti értelmében, hanem közjogi értelemben is.
“Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk” – szögezte le.
Elmondta azt is, hogy az ügy gyökere nyilvánvalóan a háborúban keresendő.
Ez a háború és a veszély, ami ebből fakad, itt van közvetlenül “a hónunk alatt”. Tehát nincs semmi túlzás abban, amikor azt mondjuk, hogy a veszélyek korában élünk és észnél kell lenni, mert minden mozdulatnak, minden döntésnek, minden szónak itt jelentősége lehet – figyelmeztetett Orbán Viktor.