Május 24-én, harci cselekmények közben életét vesztette Ukrajnában Aser Benjámin, egy 21 éves magyar állampolgár, aki az ukrán hadsereg oldalán harcolt önkéntesként – értesült a Telex.
A hírt ukrán és magyar források, valamint a fiatal férfi édesapja is megerősítette.
A 2004-ben született Aser Benjámin nem kárpátaljai, hanem magyarországi származású volt. Korábban szerződéses katonaként szolgált a Magyar Honvédségnél, de 2023 márciusában nem jelent meg szolgálati helyén, ezért eljárás indult ellene. Információink szerint feletteseinek jelezte, hogy Ukrajnába kíván menni harcolni.
Egyes források szerint Aser a 3. önálló rohamdandár tagja volt, amely az Azov Különleges Műveleti Dandárból vált ki, és az egyik legelitebb egységnek számít. A harcok során ebben az alakulatban esett el, nem sokkal 21. születésnapja után.
A magyar külügy jelenleg Aser holttestének hazaszállításán dolgozik. Édesapja, Aser Nátán, aki Kanadában él és politikai menedékjogot kapott korábban, arról tájékoztatta lapunkat, hogy vagy Kijevben, vagy Torontóban szeretné eltemetni fiát, mivel Magyarországra nem tud visszautazni.
A gyászoló apa Kanadában emlékalapítványt is létrehozott fia tiszteletére. Elmondása szerint Benjámin 2019 és 2021 között Kanadában tartózkodott, majd visszatért Magyarországra. Az apa szerint fia korábban is jelezte szándékát, hogy hivatásos katona szeretne lenni, de ezt a Magyar Honvédség nem támogatta. Azt is hozzátette: fia autista volt, és véleménye szerint nem lett volna szabad katonai szolgálatot vállalnia.