Több forrásból is alacsony részvételi arányról számolnak be a Voks 2025 kormányzati konzultáció kapcsán. Magyar Péter, a Tisza párt elnöke közösségi oldalán közzétett bejegyzésében „totális kudarcnak” minősítette az akciót, amelyre becslések szerint több tízmilliárd forint közpénzt költöttek.
A Magyar Postától származó információkra hivatkozva Magyar azt írja: a papíralapú „szavazólapokat” csupán 3–7% arányban küldték vissza a címzettek, ami országos szinten legfeljebb 500 ezer válaszadót jelenthet. Hozzátette: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy kormányinfón maga is elismerte, hogy az online beérkezett válaszok száma elenyésző a papíralapúakhoz képest.
A politikus szerint a valós részvételi szám így maximum 600 ezer körül lehet, ami szerinte a legalacsonyabb a nemzeti konzultációk történetében. Magyar szerint ez az eredmény több hónapos mozgósítás, intenzív médiakampány és állami támogatással finanszírozott levelezés után is „csak” ennyire volt elég.
Így próbált segíteni Orbánnak Böde “pápa”:
Böde Dániel hitet tett a Fidesz mellett, Orbán és Menczer vele
riogatja azokat, akik más véleményen vannak
Ezzel szemben a Tisza párt saját kampányát, a „Nemzet Hangja” népszavazási kezdeményezést emelte ki, amely során – állítása szerint – minden magyar településre eljutottak személyesen, valódi párbeszédet folytatva az emberekkel. A párt közlése szerint ebben nemcsak a háborús kérdések, hanem „valódi magyar sorskérdések” is szerepeltek.
A bejegyzésben éles bírálatot kapott a kormányzat közpénz-felhasználása is: Magyar felveti, hogy a konzultációra szánt több mint 10 milliárd forintot inkább a vasúti közlekedés vagy az egészségügy fejlesztésére kellett volna fordítani.
A Tisza párt elnöke szerint a kormány által bemondott 2 milliós részvételi szám irreális, és azt közjegyző általi „hitelesítéssel” próbálják megerősíteni, noha – állítása szerint – sem a névtelen levelezés, sem az online rendszer nem biztosít megfelelő kontrollt.
A bejegyzés végén Magyar Péter úgy fogalmaz: a valós támogatottság a felmérések alapján a Tisza párt oldalán áll, ők közel 3 millió szavazóra számítanak, míg a kormány maximum 2 millió szimpatizánssal rendelkezhet.