Mintegy 950 millió forintos állami támogatással újulhat meg a pápai katolikus plébániatemplom – jelentette be az Országgyűlés elnöke szombaton Pápa főterén.
Kövér László elmondta: Kovács Zoltán korábbi fideszes országgyűlési képviselővel közös módosító indítványt nyújtottak be a 2026-os állami költségvetéshez, amely 950 millió forintot irányoz elő a pápai katolikus plébániatemplom felújításának folytatására, és a költségvetési végszavazáson el is fogadta az Országgyűlés.
A Szent István Vértanú-templom nem csak a katolikus egyház, hanem egész Pápa büszkesége, így a város egyik szimbóluma újulhat meg – emelte ki az Országgyűlés fideszes elnöke, majd átadta a támogató okiratot Mail József plébánosnak.
Udvardy György veszprémi érsek felidézte: az együttműködés több éve kezdődött, a templom felújítási munkáinak előkészítésére 2021-ben a kormány 600 millió forint támogatást biztosított, amelyet 2023-ban és 2024-ben további 300-300 millió forintos támogatással egészített ki.
A templomfelújítás első ütemében szerkezetmegerősítési feladatokat végeztek a statikai problémák megoldására.
A 950 millió forintos állami támogatással megvalósuló második ütem reményei szerint ősszel megkezdődhet, amelyben megújítják a toronypár homlokzatát és a főhomlokzatot, valamint a toronysisakokat, a tetőfedéseket, a templomhajó, illetve a szentély homlokzatait, végül pedig környezetrendezést végeznek. A munkálatok várhatóan 2026 végére készületnek el – tette hozzá az érsek.
Kovács Zoltán, a térség korábbi fideszes országgyűlési képviselője, Pápa díszpolgára emlékeztetett: csütörtökön a megújult pápai katolikus óvodát adhatták át, és örömét fejezte ki, hogy pár napra rá a város egyik emblematikus épülete, a történelmi főtéren álló katolikus nagytemplom felújítását jelenthették be.