A bíróság azonnali jogvédelemmel kapcsolatos döntése is megerősítette, amit eddig is mondtunk: Budapest csődhelyzetben van – közölte Budapest főispánja kedden Facebook-oldalán.
Sára Botond kiemelte: a döntés nem érinti azt, hogy a szolidaritási hozzájárulás beszedése jogszerű. Nem változtat a Kúria korábbi határozatán sem, amely szerint június 30-ig törvényessé kell tenni a költségvetést – hívta fel a figyelmet.
Hozzátette: bíróság ma csupán időt adott arra a Karácsony–Vitézy–Tisza-koalíciónak, hogy az általuk egy év alatt előidézett káoszt rendbe tegyék.
Ideje, hogy a fővárosnak legyen törvényes költségvetése, főpolgármester-helyettese, cégvezetői és zavartalanul működő közszolgáltatásai – fogalmazott Sára Botond.
Emlékezetes, a magyar kormány kíméletlenül bünteti a nem fideszes vezetőségű településeket, de mgé a mindig lojális Debrecen is elképesztő összegű sarcot kapott nemrég “szolidaritási hozzájárulás” címén.