“Akkor és most. 36 éve történelmet írtunk a Hősök terén: hazaküldtük a ruszkikat” – döngeti a mellét Orbán Viktor a Facebook-oldalán.
A miniszterelnök ma visszament a “tett” helyszínére Deutsch Tamással és Rockenbauer Zoltánnal. Megállapította, hogy aki most fiatal, talán el sem tudja képzelni, milyen volt a rendszerváltás előtt az élet.
“Mi az a cenzúra? Ha kiposztolsz valamit, ami odafönt nem tetszik, és másnap érted jönnek és elvisznek. Mert véleményed volt. Akkor nagy bátorság kellett ahhoz, hogy szabaddá váljunk. És bátorság kell most is, hogy megőrizzük a szabadságunkat”
– írja cinikusan a más véleményen levőket folyamatosan fenyegető, a neki nem tetsző médiatermékeket ellehetetleníteni igyekvő Orbán.
Majd kamuzik tovább:
“Az oroszokat hazaküldtük. Egy birodalmat már meglékeltünk. Most jön a második – már ha Brüsszel birodalomnak képzeli magát.
Csak szólunk: mi magyarok nem szoktuk bedobni a törülközőt. Sem akkor, sem most”
– írja a hülyeségeit, elhallgatva azt, hogy “Brüsszel” Belgium fővárosa, az Unióhoz önként, népszavazás után csatlakoztunk; továbbá arról sem ír Putyin pincsije, hogy az oroszokat már azóta a spájzon keresztül visszacsempészte a nyakunkra.
Tényleg Orbán zavarta ki a ruszkikat?
Dehogy. 1988 márciusában, jugoszláviai látogatása során, majd júniusban a Szovjetunió XIX. pártkonferenciáján Mihail Gorbacsov egyértelművé tette: a Szovjetunió felhagy a Brezsnyev-doktrína alkalmazásával, és tiszteletben tartja a szocialista országok szuverenitását. Ezt az álláspontot megerősítette az ENSZ Közgyűlésének 1988. december 7-i ülésén is, amikor bejelentette: 1991-ig körülbelül félmillió fővel csökkentik a Közép- és Kelet-Európában állomásozó szovjet katonai erők létszámát. Ennek részeként kivonnak hat harckocsizó hadosztályt, 5000 harckocsit és 50 ezer katonát az NDK, Csehszlovákia és Magyarország területéről. Egyúttal ígéretet tett a Szovjetunió európai részén állomásozó csapatok és fegyverzetük csökkentésére is.
Szovjet katonai jelenlét Magyarországon
1988 végére a Magyarországon állomásozó Déli Hadseregcsoport mintegy 64 ezer katonát számlált, akik körülbelül 6000 ingatlanban, 100 különböző helyőrségben voltak elszállásolva. A két harckocsizó hadosztály központja Esztergomban és Szentkirályszabadján volt, míg a gépesített lövészhadosztályok Székesfehérváron és Kecskeméten működtek. A rakétaegységek Baj és Dombóvár térségében helyezkedtek el. A szovjet légierő repülőterei Debrecenben, Kiskunlacházán, Kunmadarason és Sármelléken voltak, míg a helikopteres alakulatok Kalocsán állomásoztak. Tartalék repülőtér Mezőkövesden működött.
1989: tárgyalások és az első csapatkivonás
1989 márciusában, moszkvai látogatása során Németh Miklós miniszterelnök saját elmondása szerint titokban megegyezett Gorbacsovval a teljes szovjet csapatkivonásról. A megállapodást azonban akkor nem hozták nyilvánosságra, mivel nem akarták gyengíteni a Szovjetunió pozícióit az amerikaiakkal folytatott fegyverkezési tárgyalásokon. Bár ezt a megállapodást csak Németh visszaemlékezése támasztja alá, szovjet dokumentumokban a teljes kivonás gondolata először csak 1989 októberében jelenik meg.
A részleges csapatkivonás 1989. április 25. és május 28. között zajlott le: ekkor hagyta el az országot a veszprémi 13. harckocsizó gárda-hadosztály – több mint 10 ezer katona, közel 300 harckocsi és jelentős haditechnika. Sárbogárdról és Debrecenből is távoztak szovjet egységek, de ezek helyére más területekről érkeztek csapatok.
Ugyanebben az évben több hivatalos és informális fórumon is felmerült a további haderő-csökkentés kérdése. Március végén Gorbacsov és Grósz Károly elvi megállapodást kötött a kivonás folytatásáról, amit csak a júliusi moszkvai tárgyalások után hoztak nyilvánosságra. Májusban az MSZMP Politikai Bizottsága is foglalkozott a kérdéssel, és javasolta, hogy a Varsói Szerződés vezetői tanácskozásán terjesszék elő a szovjet csapatok kivonásának ügyét. Július 24–25-én Grósz és Nyers Rezső újra Moszkvába utazott, ahol megerősítették a korábbi megállapodást, és a szovjet katonai jelenlét további csökkentését szorgalmazták – a teljes kivonás ekkor még nem került napirendre.
A társadalom reakciója és az ellenzék követelései
1989. március 15-én országszerte tüntetések zajlottak. Budapesten a Magyar Televízió egykori székháza előtt Cserhalmi György olvasta fel az ellenzéki szervezetek által megfogalmazott 12 pontot, amelyek között a 9. pont követelte: „Semleges, független Magyarországot. Vonják ki a szovjet csapatokat hazánk területéről. Töröljék a magyar ünnepek sorából november 7-ét.”
Május 7-én az MDF egy lakossági fórumon követelte a debreceni szovjet katonai repülőtér bezárását. Június 15-én a Fidesz kétszáz fős tüntetést szervezett a szovjet nagykövetség előtt a csapatkivonásért.
A június 16-i Nagy Imre újratemetésen is felmerült a szovjet csapatok kivonásának igénye. Rácz Sándor beszédében a szovjet jelenlétet a legnehezebb problémának nevezte, amely előtt a magyar társadalom áll, és nemzetközi segítséget kért a kivonulás elősegítéséhez. Orbán Viktor ekkor olyan kormány felállítását sürgette, amely „azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről.”
Végül november 4-én, az 1956-os szovjet beavatkozás 33. évfordulóján a Magyar Október Párt és a Magyar Radikális Párt a szovjet nagykövetség előtt demonstrált, követelve a szovjet csapatok azonnali és feltétel nélküli kivonását.
