Az Európai Újságíró Szövetség (EFJ) 2025. június 2-3. között Budapesten tartja tisztújító közgyűlését, melyen 38 európai ország több mint 120 újságírója és szakszervezeti képviselője vesz részt.
Az EFJ 44 európai országban 73 újságírói szervezeten keresztül 295 ezer újságírót képvisel, a budapesti közgyűlésen az EFJ tagszervezeteinek küldöttei megválasztják a szervezet irányító bizottságának kilenc tagját a következő három évre. A budapesti esemény házigazdája, szervezője a magyar Sajtószakszervezet és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ). A rendezvény az ATV, a Central Média Lapcsoport és a Ringier Magyarország, valamint a Magyar Szakszervezeti Szövetség támogatásával valósul meg.
Amikor az EFJ a budapesti helyszínről döntött, még nem lehetett tudni arról a törvénytervezetről, mely alapvetően befolyásolja majd a független média működését. Az ún. átláthatósági törvény – amely a köznyelvben ellehetetlenítési törvény, cenzúra törvény stb. néven fut – a külföldi támogatásokból is működő lapokat teszi célkeresztbe, melyek – ha működésükkel a közvéleményt is befolyásolják – felkerülhetnek egy listára, ami után nemcsak a külföldi forrástól esnek el, de a hazai adófizetők egy százalékos adófelajánlásától is, és jövőbeni egyéb pénzforrásaik is erősen beszűkűlnek. M. Lengyel László, a magyar Sajtószakszervezet elnöke kiemelte:
„A magyar újságírók munkaerőpiaci helyzete nehézzé vált. Az egyébként sem túl jól fizetett dolgozók védelme érdekében a Sajtószakszervezet erősíteni kívánja érdekvédelmi tevékenységét. Ehhez adhat majd muníciót az európai újságíró szervezetek tapasztalata, jó gyakorlata.”
Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke azt hangsúlyozta, hogy „a független sajtó működése egyre több akadályba ütközik. A közérdekű információkért sokszor perelni kell, a nyilvános sajtótájékoztatókra nem engednek be egyes újságírókat, most meg jön a legújabb próbálkozás, az ún. átláthatósági törvény, mellyel az eddig törvényes pénzforrások elzárásával akarják korlátozni a sokszínű tájékoztatást. Ilyen helyzetben fontos az összefogás, amihez az európai tapasztalatok is adhatnak ötleteket. A szakmának együtt kell megtalálnia a szabad sajtó működésének módját”.