Orbán Viktor nyugdíjasok

Hazudott Orbán a nyugdíjasoknak: nem lesz áfa-visszatérítés, csak egyszeri alamizsna

Ország

Mégsem vezeti be az Orbán-kormány az áfavisszatérítést a nyugdíjasoknak – helyette egyszeri, 30 ezer forintos utalványt ad majd minden érintettnek 2025-ben. Ezt Gulyás Gergely erősítette meg a Kormányinfón, válaszul a hvg.hu kérdésére. A miniszter hangsúlyozta: jelenleg csak a jövő évre született döntés, a további évekről később döntenek.

A támogatásra szánt összeg nagyjából 70 milliárd forint, de a kormány szerint erre már megvan a fedezet, mivel Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter számolt ezzel a költségvetésben.

Az utalvány élelmiszerre is felhasználható lesz, de nem kizárólag erre – a pontos szabályozást egy kormányrendelet fogja tartalmazni, ami Gulyás szerint néhány napon vagy héten belül megjelenik. Azt még nem tudni, például gyógyszerre is be lehet-e váltani.

Gulyás azt is elmondta: a döntést idősügyi szervezetek kérésére hozták meg, mert a visszatérítés rendszerének lebonyolítása túl bonyolult lett volna. A támogatás nem lesz differenciált, azaz minden nyugdíjas ugyanannyit kap, függetlenül attól, hogy mennyi a havi ellátása. A miniszter szerint ez indokolt, hiszen az áremelkedés mindenkit érint.

Írisz Ingatlanok

Debrecen, Petőfi tér

40 m2-es lakás kiadó
200 000 Ft

Debrecen, Komlóssy utca

97 m2-es lakás kiadó
450 000 Ft

Debrecen, Hatvani István utca

60 m2-es lakás kiadó
250 000 Ft

Debrecen, Bem tér

55 m2-es lakás kiadó
226 000 Ft

Hajdúszoboszló, Damjanich utca

lakás kiadó
1 350 000 Ft