Már az idei 1 százalékos adófelajánlásokat is elvehetik

A tiltakozó akció után megszavazták: már az idei 1 százalékos adófelajánlásokat is elvehetik

Ország

Kedden az Országgyűlés igazságügyi bizottsága – KDNP-s vezetés mellett, fideszes többséggel – 8 igen és 3 nem szavazattal elfogadta az úgynevezett átláthatósági törvényhez benyújtott módosító javaslatot.

Az elfogadott módosítás lényege, hogy már az idei évre vonatkozó személyi jövedelemadó 1%-os felajánlásait is megvonhatják azoktól a civil szervezetektől és médiumoktól, amelyek felkerülnek a Szuverenitásvédelmi Hivatal jegyzékére, mint “külföldi támogatásból közéletet befolyásoló szervezetek”.

Változás az eredeti szöveghez képest az is, hogy magyar állampolgárok – például határon túli kettős állampolgárok – mégsem számítanak majd külföldi támogatónak.

A javaslatról várhatóan június közepén szavaz az Országgyűlés.

A bizottság keddi ülésén részletes vitát tartottak a törvényjavaslatról, amelyet több civil szervezet is erősen kifogásol. A tiltakozás jeleként

“Szabad sajtó, szabad civilek” feliratú molinót feszítettek ki az ülésen.

Vejkey Imre, a bizottság KDNP-s elnöke felszólította a résztvevőket, hogy távolítsák el a molinót. Ez néhány perc múlva meg is történt, miközben az ellenzéki képviselők megtapsolták az akciót.

A törvényjavaslatot beterjesztő fideszes képviselő, Halász János nem vett részt az ülésen.

A vita során Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció képviselője úgy fogalmazott:

“Az ország a törvény elfogadásával egy ócska diktatúrává válik.”

Erre válaszul Vejkey Imre visszautasította az állítást:

“Magyarország szuverén demokratikus jogállam, ezt bizonyítja az elmúlt 15 éves működés.”

A bizottság kormánypárti többsége végül szavazással megerősítette, hogy álláspontjuk szerint a törvényjavaslat megfelel a házszabályi követelményeknek.

Fotó: Civilizáció Kommunikáció