Kocsis Máté szerint a sajtó – köztük a Telex – gyakran olyan törvényjavaslatokról kérdez, amelyek még be sem kerültek a parlament elé, és szerinte azokat az újságírók „költik”. A Fidesz frakcióvezetője ezzel vélhetően az úgynevezett ellehetetlenítési törvényre utalt, amelyről jelenleg még nem zajlik parlamenti vita, de máris komoly aggályokat vet fel.
A törvényjavaslat alapján a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak lehetősége lenne arra, hogy listázza és szankcionálja a „külföldről befolyásolt” szervezeteket. Bár a jogszabály még el sem készült végleges formájában, Kocsis már nevesítette is, hogy a Telex, a 444 és a Partizán vélhetően érintettjei lesznek az intézkedéseknek.
A frakcióvezető a nemzetbiztonsági bizottság ülése után tartott sajtótájékoztatón beszélt erről. Az eseményen az is elhangzott, hogy egy, a magyar titkosszolgálatok által évek óta megfigyelt ukrán kémet – név szerint Tseber Rolandot – vontak be Magyar Péter tavaly nyári ukrajnai látogatásának szervezésébe. A férfi korábban Magyar Levente külügyminiszter-helyettessel is találkozott, a magyar szolgálatok pedig ezt követően figyelmeztették a kormányt a kapcsolat veszélyeire.
A Telex kérdésére, hogy hasonló figyelmeztetést kapott-e Magyar Péter is, Kocsis nem válaszolt.