George Simion és Orbán Viktor

Árulás? Orbán Viktor a magyarellenes román elnökjelölttel haverkodik

Ország

Magyar Péter közösségi oldalán ment neki Orbán Viktor miniszterelnöknek, amiért támogatását fejezte ki George Simion, a romániai elnökválasztás egyik jelöltje felé.

Magyar szerint különösen megdöbbentő, hogy Orbán ezt a támogatást a „1000 éves Tihanyi Apátságból” küldte el egy olyan politikusnak, aki korábban – többek között – az úzvölgyi temetőben magyar sírokat gyalázott meg, és akit szélsőségesen magyargyűlölőnek tartanak.

A Tisza elnöke úgy fogalmazott: Orbán most is azt teszi a romániai magyarokkal, amit korábban a kárpátaljai és délvidéki magyarokkal tett – szerinte „bezsebeli a szavazataikat, majd elárulja őket”. Magyar szerint a miniszterelnök magyar érdekképviselet helyett a hatalmát építi, és eközben „szuverenitásról és kereszténységről hazudozik”.

Magyar azt is kiemelte, hogy a romániai magyar közösség politikai és egyházi vezetői egy másik elnökjelölt mögött sorakoztak fel, akiben a romániai magyarság valódi érdekképviseletét látják – ezzel szemben Orbán a szélsőséges múltú Simion mellé állt.

A bejegyzés végén Magyar Péter megerősítette: a Tisza Párt kormánya számára a külhoni magyarok érdeke lesz az első, nem a szavazataik miatt, hanem mert „magyarok”. Hozzátette: céljuk az is, hogy megszüntessék az Orbán és Gyurcsány által a határon túli és anyaországi magyarok közé ásott árkokat, mert – mint írta – „csak egyféle magyar van, éljen bárhol is a világban”.

Mit szól ehhez az RMDSZ?

Orbán Viktor pénteken, a felújított tihanyi apátság átadóján elmondott beszédében egyetértését fejezte ki George Simion román elnökjelölt egyik kijelentésével kapcsolatban. A magyar miniszterelnök a keresztény Európa fontosságáról beszélt, és úgy fogalmazott: „Teljesen egyetértünk” azzal a Simion-idézettel, amely szerint „a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje”.

Orbán kijelentette, hogy a magyar kormány „nem szól bele” a romániai elnökválasztás küzdelmébe, de „semmilyen elszigetelést, politikai retorziót nem fog támogatni Romániával és annak vezetőivel szemben”. Ezzel párhuzamosan hangsúlyozta, hogy a kereszténység a legjobb védelem Európa birodalmi szervezési törekvéseivel szemben.

A kijelentés kapcsán a Transtelex megkereste Csoma Botondot, az RMDSZ szóvivőjét. A politikus válaszában nem tartotta ellentmondásosnak a magyar miniszterelnök Simionnal kapcsolatos szavait:

„A beszéd a tihanyi apátság felújítási munkálatai kapcsán hangzott el, ebben a kontextusban beszélt a miniszterelnök a keresztény értékekről. Azt is mondta, hogy nem szólnak bele a romániai elnökválasztás menetébe. Ezt megelőzően, tegnap Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ álláspontját támogatja a romániai államelnökválasztás kapcsán. Az RMDSZ álláspontja egyértelmű: mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ne a magyarellenes Simion legyen az ország elnöke.”

Arra a kérdésre, hogy nem relativizálja-e Orbán kijelentése az RMDSZ határozott álláspontját Simion magyarellenességéről, Csoma azt válaszolta:
„A keresztény értékekről szóló diskurzus nem relativizálja Simion magyarellenességét, két különböző dologról van szó.”