Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke csütörtök délelőtt 9 órakor tette közzé azt a hangfelvételt, amelyen állítólag a honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf hallható. A felvételt a Tisza vezér a „Fidesz őszödi beszédének” nevezte korábban.
Csütörtök délelőtt 9 órakor Magyar Péter Facebook-oldalán tette közzé azt a hangfelvételt, amelyet a „Fidesz őszödi beszédének” nevezett korábban.
A felvételen állítólag Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangja hallható 2023. áprilisából, amint arról beszél, hogy, letérnek a béke útjáról és a háború kerül a Honvédség fókuszába.
„Az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy valóban ütőképes, harcképes magyar haderőt építünk fel. Ez azt jelenti, hogy szakítunk az eddigi béketevékenységeinkkel. Ismerjük ezeket, de főleg egy folyamat eredményeképpen szakítunk a békementalitással. Természetes ez a folyamat, amit a nyilvánosságban fiatalításként ismertünk meg, ez egyszerűen a legegyszerűbb módja, hogy ezt megváltoztassuk. Szakítsunk a békementalitással, és átálljunk a háború felé vezető út nulladik fázisára.
Én ennek a végrehajtásában és végrehajtására dr. Böröndi Gábor altábornagyot kértem föl. Megtiszteltetés, hogy elvállalta, és arra számítok, hogy ezt a folyamatot ő maradéktalanul végre fogja hajtani”
– hallható a felvételen.