Erdő Péter

Erdő Péter beköltözött, jön a pápaválasztás: itt az utolsó üzenete

Ország

A feltámadás, az örök élet reménységét hordozó, az egész emberiséghez szóló üzenet születhet meg a konklávé eredményeként – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek videóüzenetében kedden.

Erdő Pétert az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye YouTube csatornájának stábja kérdezte a konklávé előtt egy nappal, mielőtt a bíboros beköltözött a Szent Márta-házba.

A bíboros – aki már harmadszor vesz részt konklávén – kitért arra: ez alkalommal érezte a legjobban a konklávét megelőző beszélgetések során, hogy sokan akarják, sokan kérik a bíborosok közül is, hogy a Szentlélek működjön rajtuk keresztül.

“Talán megérezzük a Szentlélek működését majd a Sixtus-kápolnában

– vélekedett.

Kapcsolódó:

Ferenc pápa halála: így emlékezik Papp László, Orbán Viktor, Magyar Péter
és a magyar közélet

Felidézte: egy írásában Szent II. János Pál pápa egy jövendőbeli, képzelt pápaválasztást úgy ír le, mint a rossz szellemek és a Szentlélek harcát, melyben az utóbbi győzedelmeskedik.

“Az a fontos, hogy az ember hagyja, hogy a Szentlélek az irányítása érvényesüljön, és ne más szellemekre hallgasson”

– fogalmazott, hangsúlyozva, hogy ha ez megtörténik, akkor ez egy nagyon szép pápaválasztás lehet, amely a világ felé is reményteli üzenetet hozhat.

A bíboros szerint az egyház jelenleg “egy remény nélküli világnak hirdeti a reményt”. A világ pedig azért remény nélküli, mert pogány – jelentette ki.

Aki ugyanis azt hiszi, hogy a földi életnél nincs több, az a fölfokozott erővel fogja hajszolni a földi dolgokat, és a többi ember felé is egy harcosabb, önző magatartásformát vehet fel. Aki viszont – a szó krisztusi értelmében – reménykedik, az tudja, hogy Jézus föltámadása nem egyedi, hanem az “embereket is föltámadásra és örök életre hívja”.

A remény hirdetése a bíboros szerint manapság nagyon nehéz nehéz, mert a világ nyugati részén a “nemtörődömség ateizmusa” uralkodik.

Erdő Péter reményét fejezte ki, hogy a konklávé eredményeként olyan üzenet születik, ami nemcsak az egyházhoz, hanem az egész emberiséghez szól, és fölismerhetően képviseli a krisztusi reménységet.

Mert “nem elég az, hogy mi evilági érveléssel próbálunk humanitárius segítségre buzdítani embereket”, hanem “a végső reménységnek a fényében (…) válik, válhat nagylelkűvé az életünk” – tette hozzá a bíboros.

Magyar pápa lesz?

A Reuters szerint a kilenc jelölt közül Erdő Péter lehet az egyik esélyes. A lap Erdő Pétert az Új evangelizációs törekvés úttörőjének tekinti, programja a katolikus hit újraélesztésére irányulhatna a szekularizált fejlett országokban.

Erdő Péter konzervatívnak tartják, aki beszédeiben Európa keresztény gyökereit szokta kiemelni, és mellette szól az is, hogy más konzervatív egyházi vezetőkkel szemben ő nem került nyíltan összetűzésbe Ferenc pápával.

A 72 éves Erdő Péter mellett az alábbi egyházi vezetők neve merült még fel Ferenc pápa utódjaként:

  • Jean-Marc Aveline, 66 éves marseille-i érsek,
  • Mario Grech, 68 éves máltai bíboros,
  • Juan Jose Omella, 79 éves barcelonai érsek,
  • Pietro Parolin, 70 éves vatikáni diplomata,
  • Luis Antonio Gokim Tagle, 67 éves Fülöp-szigeteki bíboros,
  • Joseph Tobin, 72 éves amerikai bíboros,
  • Peter Kodwo Appiah Turkson, 76 éves ghánai bíboros,
  • Matteo Maria Zuppi, 69 éves bolognai érsek.

Kapcsolódó:

Kósa Lajos és Bayer Zsolt a Cívis Klubban

A Ferenc pápát korábban marhának és demens vénembernek nevező Bayer Zsolt is
megemlékezett a szentatya haláláról