Nem túl kedves stílusban értekezett a miniszterelnök a magyar értelmiségről a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett Szakma Sztár Fesztiválon – derül ki a hvg.hu híradásából.
„Az én koromban már jobban érdekli az embert, hogy lesz-e, aki folytassa azt, amit ő elkezdett” – mondta Orbán Viktor.
A kormányfő szerint 2010-ben az ország leginkább egy csődtömeg volt, és az volt az uralkodó álláspont, hogy munkából nem lehet megélni. Milliószám éltek Magyarországon emberek segélyből, ügyeskedésből, a szabályok kijátszásából, vagy kerestek valamilyen állami állást.
A legtöbben akkor még gimnáziumba mentek, hogy onnan felsőoktatásba mehessenek, és sokan jobban bíztak egy darab papírban, mint a saját tudásukban, szorgalmukban és akaraterejükben. (…) Az ilyen ország végelgyengülésre van ítélve, és előbb-utóbb dögrovásra jut
– fejtegette Orbán Viktor, aki szerint kemény munkával a lakosság kirántotta az országot a csődhelyzetből, a munka visszanyerte a becsületét, a fiatalok többsége pedig ismét biztos szaktudást akar szerezni.
A miniszterelnök egyebek mellett arról is beszélt, hogy
- 140 milliárd forint értékben fejlesztették a szakmunkásképző helyeket,
- szakmunkásösztöndíj-rendszert indítottak,
- munkáshitel is felvehető,
- a 25 év alattiak bére adómentes,
- egy jó asztalos 800 ezer forintot is hazavihet, egy villanyszerelő pedig havi 1 millió forintot is megkereshet.
A kormányfő szerint a dolgozni akaró fiatalok nem akarnak kamuéletet, alibiállást, hanem saját értelmes életet akarnak, komoly kihívásokkal és sikerekkel.