Szeged, Európa-tanulmányok Hálózat Konferencia, Szegedi Tudományegyetem, egyetem, SZTE, Bóka János, Európai uniós ügyekért felelős miniszter

Megüzente a magyar kormány: “az Európai Uniónak meg kell változnia”

Ország

Egy új korszak elején vagyunk, amelynek nem ismerjük még teljesen a körvonalait, de az biztos, hogy az Európai Uniónak meg kell változnia – írta Facebook-oldalán az európai uniós ügyekért felelős miniszter, aki csütörtökön az északmacedón fővárosban, a Skopje University meghívására tartott előadást.

Bóka János közölte, szkopjei előadása arról szólt, “hogyan tudjuk újra naggyá tenni Európát”.

A bejegyzésben felidézte, Magyarország intézményi átmenet és páratlan kihívások idején töltötte be az Európai Unió Tanácsának elnökségét: a szomszédságunkban dúló háborúk, az EU hanyatló versenyképessége és a migrációs válság határozták meg azt az időszakot.

Hozzátette,

az Európai Unió megváltozásához alternatívákra van szükség, amelyeket meg kell vitatni. Az EU-ban nem szokás alternatívákat bemutatni, és azokról vitát folytatni.

Azokat, akik ezzel próbálkoznak, megpróbálják elhallgattatni – jegyezte meg. Közölte, a vitákkal meg kell barátkozniuk az európai intézményeknek is.

Írásában a miniszter azt kérdezte, hogy lesz-e szerepe az Európai Uniónak a saját biztonsága és védelme szavatolásában, ha igen, akkor milyen, képes-e egy szabályozói szerepből innovatív, támogatói szerepbe lépni, hogy versenyképesebb legyen, valamint feltette azt a kérdést is, hogy a migrációs válságot “végre meg akarjuk oldani”, vagy a múltbeli tévedések foglyai “maradunk”.