Kampánykörútjának utolsó keddi állomásán, Szegeden, a Klauzál téren Magyar Péter arról beszélt, hogy szerinte ma a Tisza Párt jelenti a legerősebb politikai közösséget Magyarországon.
Úgy fogalmazott: nem csupán győzelemre, hanem fölényes sikerre készülnek a közelgő választáson, céljuk pedig az, hogy kétharmados többséget szerezzenek.
“A legerősebb politikai közösség a Tisza Párt. Ezt a választást meg fogjuk nyerni, nem kicsit, nagyon: a cél a kétharmad. Aki nem a Tiszára szavaz, az Orbán Viktor hatalomban tartására szavaz”
– mondta Magyar Péter kedden délután Szegeden, a Klauzál téren.
A politikus a már csökkenő, de Európa-szinten még mindig magas élelmiszerinflációt is összevetette a miniszterelnök vagyonával és “a magyar vámpír, gróf batidai Lázár János kastélyával”.
Azt is kifogásolta, hogy a kormánytagok 2028-ra, 2029-re ígérgetnek fejlesztéseket és beruházásokat, mert szerinte akkor már “nem osztanak nekik lapot”.
Úgy látja, nem az ígérgetés kell az embereknek, hanem a pénzük, hiszen ezért fizetnek tb-t és nyugdíjjárulékot.
Fotó: Frank Yvette