Magyar Péter Szegeden

Hazudott a Hír TV Magyar Péterről, helyreigazításra kötelezték a propagandaadót

Ország

Öt pontban is helyreigazításra kötelezte a Hír TV-t a bíróság Magyar Péter Ötkertben történt bulizásáról szóló cikke miatt, amit a Ripost nyomán közöltek – számolt be közösségi oldalán a Tisza Párt elnöke.

Az alábbi hazugságokat hihették el, kezelhették tényként a Fidesz hívei:

“- a HírTV teljesen valótlanul híresztelte, hogy Magyar Péter a lányokat valamiféle „szextárgynak” gondolta, és perverz beszólásokkal alázta őket.

– a Hír TV valótlanul híresztelte, hogy Magyar Péter a szórakozóhelyen az egyik kiskorú lány édesapját megfenyegette, hogy majd a testőrei elintézik.

– a Hír TV valótlanul híresztelte, hogy Magyar Péter az egyik kiskorú lánynak azt mondta, hogy „örülj, ha szétteheted nekem a lábad”.

– a Hír TV valótlanul híresztelte, hogy Magyar Péter kijelentette, hogy szereti a friss húst.

– a Hír TV valótlanul híresztelte, hogy Magyar Péter azzal fenyegetőzött, hogy bezáratja a helyet, mert megvannak ehhez a kapcsolatai.”

A politikus bejegyzéséből kiderül, hogy az állítások közül több elhangzott a Paláver című műsorban is, amivel kapcsolatban a lapnak szintén helyreigazítást kellett közzétennie.

Magyar hozátette, már több mint nyolc helyreigazítási pert nyert az Ötkert nevű budapesti szórakozóhelyen történtekkel kapcsolatban.