Magyar Péter, Seprenyi Anita és Farkas Dezső

Távozik a Tisza Párt kulcsembere, Magyar Péter szerint nem mond igazat

Ország

Farkas Dezső távozik a Tisza közösségétől – közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke hétfőn az MTI-vel.

Fotó: Seprenyi Anita, Magyar Péter és Farkas Dezső/Facebook/Magyar Péter

Állításával szemben Farkas Dezső nem a Tiszában uralkodó belső viszonyok miatt távozik a párttól, hanem, mert több, a politikai közösség számára is érzékeny és káros információt “elhallgatott előlünk” – fogalmazott a közleményben a pártelnök.

Hozzátette: Farkas Dezső távozása semmilyen fennakadást nem okoz a szervezetben.

Magyar Péter jelezte azt is, hogy a Tisza-szigetek irányítását ideiglenesen Tóth Péter kampányfőnök veszi át.

A pártelnök a közleményben Farkas Dezsőnek címezve azt írta: “sok sikert kívánunk az új politikai közösség építéséhez”. Megjegyezte: “szerencse, hogy időben kiderült, hogy ki az, aki valóban a rendszerváltást támogatja és ki az, aki nem”.

Farkas Dezső verziója

Hosszú és mély vívódás után úgy kellett döntenem, hogy szeretett politikai közösségemben uralkodó belső viszonyok miatt a közösséget elhagyom. A mai napon beadtam azonnali hatályú felmondásomat. Kedves Tiszások! Természetesen jóindulatomra és segítségemre továbbra is számíthattok. Úgy döntöttem, hogy az általam mindig is képviselt prioritások: a jövőépítés és Magyarország elmúlt 20 éves politikai kultúrájának meghaladása érdekében új politikai közösség szervezését kezdem meg. Meggyőződésem, hogy a magyar választók megérdemlik, hogy ne csak a politikusok által felkínált variációk közül választhassanak.
A távozásom okairól ennél többet semmilyen fórumon nem kívánok nyilatkozni

– írta Facebook-oldalán Farkas Dezső.