Hazaengedték Marianna jogtalanul kórházban tartott kisbabáját. Fotó: tasz.hu

Hazaengedték Marianna jogtalanul kórházban tartott kisbabáját

Ország

Ahogyan azt a Szegedi Nap is megírta, Marianna kálváriája múlt héten került nyilvánosságra, amikor az édesanya a Partizán műsorában beszélt arról, hogy kisfiát születése után elválasztották tőle, és azóta sem engedték haza a kórházból. A hatóságok arra hivatkoztak, hogy Marianna túlzottan aggódik a koraszülött gyermekéért, lelkileg labilis, és nem volt „elég együttműködő” a gyermekvédelmi szakemberekkel. Ezért úgy döntöttek: jobb a babának egyedül a kórházban, a szerető szüleitől elzárva, mint a saját otthonában. A nő a Társaság a Szabadságjogokért szervezethez (TASZ)  fordult, akik bíróság elé vitték az ügyet.

A TASZ ezt követően többek között szolidaritási akciót is szervezett. Nagyszabású levélküldő kampányukhoz több mint 1700 ember csatlakozott, követelve, hogy:

  • Mariannáék gyermekét azonnal engedjék haza a családjához,
  • rendezzék a kórházban fekvő összes baba sorsát,
  • és indítsanak vizsgálatot annak érdekében, hogy soha többé ne fordulhasson elő hasonló jogsértés.

Mindezeknek köszönhetően a gyámhatóság visszavonta a korábbi döntését, így Mariannáék kisfia a TASZ segítségével életében először végre tényleg otthon van.

“Bár Marianna kisfia „csak” egy a több száz magyar csecsemő közül, akik ma jogsértő módon kórházban fekszenek, a szülei számára ő a minden. Éppen ezért ez az egyetlen siker is hatalmas eredmény. Bizonyítja, hogy van értelme kiállni a jogainkért, hogy a nyilvánosság ereje számít, és hogy a szolidaritás valódi változást hozhat. Itt azonban nem szabad megállni. A TASZ-nak és a szervezet levélküldő akciójához csatlakozó embereknek is az a célja hogy az összes, Marianna kisfiához hasonlóan kórházban tartott baba sorsát rendezzék a hatóságok” – áll a Társaság a Szabadságjogokért közzétett közleményben .

Miközben Orbán Viktor húsvétra ki akarja takarítani az országból azokat a jogvédőket, akik Mariannának az egyetlen reményt jelentették a kisfiáért folytatott küzdelemben, ez az eset is bizonyítja, mekkora szükség van rájuk. Ha nincs a TASZ, ez a baba nem térhetett volna haza szerető szüleihez.

“Marianna, fél év küzdelem után március 3-án, hétfőn végre hazavihette kisfiát, akit születése óta jogtalanul tartottak kórházban. Ez a történet megmutatja, hogy van értelme a jogvédők munkájának, van hatása a nyilvánosságnak és van ereje a társadalmi összefogásnak. Igenis lehet változtatni a jelenleg siralmas állapotú magyar gyermekvédelmi rendszeren” – írták.

(tasz.hu)

Fotó: tasz.hu