Orbán: az embernek ilyenkor sírhatnékja van

Ország

Kilábalunk a háborúból, karnyújtásnyira vagyunk a békétől – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornának vasárnap a Karmelita kolostorban adott évértékelő interjújában.

Hozzátette, hogy az elmúlt három év nyomasztó volt, “a szomszédodban olyan háború zajlik, amelyben naponta meghalnak több százan, időnként több ezren, és egy ország a szemed láttára kiürül, szétbombázzák, elveszíti erőforrásai tekintélyes részét”. A háború hatása alól “sem tudod magad kivonni”, mert közben egekbe mennek az árak, tönkremegy az energiapiac.

“Ebben éltünk három évig, és (…) hogy ennek vége lehet, az olyan, mint amikor a víz alól fel tudsz jönni és hosszú idő után levegőhöz jutsz”

– fogalmazott a miniszterelnök, hozzáfűzve: ettől valóban csak karnyújtásnyira vagyunk.

A két békemisszió szükségességére vonatkozó kérdésre válaszolva Orbán Viktor azt mondta, egyrészt egy keresztény országnak segítenie kell a bajbajutottakon, másrészt kaptak hozzá eszközöket is, hiszen Magyarország töltötte be az Európai Unió soros elnökségét. A békemissziók sikerességére vonatkozó kérdésre válaszolva pedig úgy fogalmazott:

“az egész helyzettől inkább sírhatnékja van az embernek; nehéz itt eredményekről beszélni”.

Ugyanakkor a magyar elnökség kezdetén elfogadhatatlan volt a békéről beszélni Európában, de vállalták a kockázatot, és fél év eredményeképpen eljutottunk oda, hogy “ma mindenki a békéről beszél” – jelentette ki a miniszterelnök. Azt mondta, ami korábban tiltott téma és politikai célkitűzés volt, arról ma végre értelmesen lehet beszélni. Ennyit elértünk, de ettől még nincs vége a háborúnak – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy január 20-án, az új amerikai elnök hivatalba lépésével “új világ kezdődik”, de addig is a reális célokat érdemes szem előtt tartani, és javasolt is egy karácsonyi tűzszünetet. “Az orosz elnököt – azt hiszem – sikerült is rávennem arra, hogy ezt komolyan fontolja meg, az ukránok, valamilyen rejtélyes okból nem hajlandóak” – közölte, megjegyezve, hogy még nincs itt a karácsony, így ne adjuk fel.

Orbán Viktor beszélt arról, hogy van egy új realitás a frontvonalon: az oroszok törnek előre és a háborút az Európai Unió elvesztette. Ha az európaiak beleugranak a konfliktusba, “saját háborúnak minősítik”, akkor még nagyobb vereség vár ránk. Az az érdekünk, hogy ez kicsi konfliktus legyen – jegyezte meg.

Második realitásként beszélt arról, hogy Amerikában “a civilizációs küzdelemre, a Nyugat lelkéért és jövőjéért zajló küzdelemre felkészült elszánt szereplő lépett sorompóba a Patrióták oldalán, az élet oldalán”. Ez teljesen meg fogja változtatni a nyugati világot – mondta Orbán Viktor, megjegyezve: ő már gondolatban ebben a realitásban él, a kormány ebben a realitásban van, a költségvetés e szerint a realitás szerint készült el. A brüsszeliek meg a régiben vannak még, ez totális tévedés – fűzte hozzá.

Az ukrajnai háború kapcsán a kormányfő szólt arról is, hogy 2022 áprilisában a felek néhány órányira voltak a megállapodástól, amelyet a Nyugat közbeavatkozása tett lehetetlenné. Tehát volt lehetőség arra, hogy tűzszünet és tartósnak ígérkező béke legyen, “nem volt megoldhatatlan a feladat, csak elrontották” – mondta Orbán Viktor.

Amerika és az Európai Unió kapcsolatáról szólva kiemelte, hogy nincs szükség semmilyen közvetítésre; lesznek komoly, nagy viták. Ezekben a vitákban kell nekünk, magyaroknak részt venni úgy, hogy először is mi jól járjunk – mondta Orbán Viktor hangsúlyozva: a legfontosabb az, hogy a viták olyan megegyezéssel záruljanak, ami elfogadható Amerikának és Európának is.

A miniszterelnök az Európai Bizottság és Magyarország kapcsolatáról szólva elmondta, hogy vannak olyan ügyek, amelyekben teljes összehangban vannak a brüsszeliekkel, de vannak ügyek, amelyekben összebékíthetetlenül különböző állásponton vannak. Ezen utóbbiakra példaként említette, hogy

a kormány nem engedi, hogy “Magdeburgot csináljanak Magyarországból” azzal, hogy ránk erőltetik a szabályaikat, és be kellene engedni a migránsokat. Ugyanilyen kibékíthetetlen ellentét van genderügyben is

– közölte.

Orbán Viktor azt mondta: mi vagyunk Brüsszel ellenzéke, és mi azt gondoljuk, ha Brüsszelt nem tudjuk megváltoztatni úgy, hogy átvesszük a többséget és nem alakítjuk át őket olyan képre, ami jó a nemzetállamoknak, akkor mindannyian szenvedni fogunk. “Brüsszelt el kell foglalni, többséget kell szereznünk és át kell alakítanunk. Ez a Patrióták célja” – fogalmazott.