Magyar Péter interjú

Közzétette az Átlátszó a teljes KEHI-jelentést a Magyar Péter vezette Diákhitel Központról

Ország

Amikor év elején Magyar Péter szakított a NER-rel, azt mondta, azért távozott a Diákhitel Központ (DHK) éléről, mert túlárazott, rossz minőségű megbízásokat írattattak vele alá a NER-es Balásy Gyula cégeivel, és hogy a kormány akkoriban – megfélemlítésként – ráküldte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (KEHI).

Az Átlátszó kikérte a DHK kommunikációs szerződéseinek árlistáit (az adatper jelenleg is folyamatban van másodfokon). Hadházy Ákos független parlamenti képviselő pedig a cég kisebb, közbeszerzési hatérérték alatti szerződéseibe nézett bele. Az általa megtekintett megbízások egy részét problematikusnak találta, és ezt most (a Magyar által emlegetett) KEHI-vizsgálatot lezáró jelentés is megerősítette.

A dokumentum szerint a KEHI szakmai észrevételeket tett az állami cég gazdálkodására és az egész működésére vonatkozóan. Emellett pedig a DHK által kötött egyes szerződésekkel kapcsolatos problémákról is beszámolt.

Mint írták, bár a menedzsment elköltött közel félmilliárd forintot hirdetésekre, reklámokra és tanácsadásra, a megrendelt kutatások, elemzések és tanulmányok díjazása több esetben nem állt arányban az ellenszolgáltatással. De olyan is előfordult, hogy triviális, az interneten számos helyen ingyenesen elérhető megállapításokra jutottak, illetve olyan cégeket kértek fel ajánlattételre, amelyek teljesítési képessége eleve kétséges volt.

Az Átlátszó most közzétette a teljes jelentést, amely súlyos megállapításokat tartalmaz. A KEHI korábban az Átlátszó megkeresésére nem válaszolt, szerdán, cikkük megjelenése után azonban kiadtak egy közleményt. Azt írták, hogy nem is vizsgálatot, hanem az erről szóló kormányrendelet alapján „tanácsadói tevékenységet” folytattak a Diákhitelnél. „A tanácsadó tevékenység eredményeként a hivatal – összhangban a vonatkozó kormányrendelet előírásaival – véleményt készített és a tanácsadói tevékenységet lezárta” – írták.

A Diákhitel Zrt. tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Fejlesztési Bank (MFB) szerdán közölte, pont a KEHI vizsgálata után nem hosszabbította meg Magyar Péter vezérigazgatói megbízatását a Diákhitel Zrt.-nél. Ez az állítás azonban nem csupán Magyar korábbi, saját felmondását hangoztató nyilatkozataival áll szemben, hanem az MFB korábbi kommunikációjával is. A KEHI vizsgálata ugyanis 2021 augusztusában zárult le, Magyar mégis maradhatott még fél évig elnök. Majd 2022-ben, amikor távozott, az MFB azt kommunikálta, hogy „Magyar Péter saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel távozik a cég éléről”.

Magyar Péter a szerdai Átlátszó-cikkre így reagált: