Szerda estétől többnyire erősen felhős ég mellett kezdetben a Dél-Dunántúlon, később az ország nyugati, délnyugati felén máshol is várható zápor – jelezte a HungaroMet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 8 és 14 fok között várható, ennél hidegebb az Alföld és az Északi-középhegység szélárnyékos részein lehet.
Csütörtökön főleg a délutáni óráktól az ország nyugati felében zivatarok alakulhatnak ki.
A zivatarok környezetében lokálisan intenzív csapadék, átmeneti szélerősödés és apró szemű jég is előfordulhat. Csütörtökön az egymást követő cellákból helyenként, elsősorban a Dél-Dunántúlon 20-30 mm csapadék is összegyűlhet.
Zivatarok miatt az ország nyugati és középső megyéire, a felhőszakadás veszélye miatt Somogy és Baranya megyére adott ki elsőfokú (citromsárga) veszélyjelzést a meteorológiai szolgálat.
Az Időkép szerint többségében a Dunántúlon várhatjuk a műsort, északkelet, kelet kevés öntözést kap. Előbbi tájakon lokálisan akár 25-35 mm leeshet, a villámlás mellett apró szemű jégeső előfordulhat. Az utakon készülhetünk vízátfolyásokra, heves viharban a látótávolság csökkenésére, valamint viharos széllökések dobálhatják az autókat.
A portál animációján látható, hol számíthatunk erősebb zivatarokra a következő órákban:
